Hamis ötezerforintos bankjegyek, illetve zárjegyek gyártásából remélt könnyebb megélhetést az a csoport, amelynek néhány tagját a vám- és pénzügyőrség egy jövedéki ellenőrzés során fülelte le.

A hamis zárjegyek el is készültek, az ötezerforintos azonban csak a próbanyomásig “jutott el” egy budapesti nyomdában. A büntetőügynek nyolc vádlottja van, akik közül egy személyt nemcsak pénz-, illetve bélyeghamisítással, hanem csempészettel is vádolnak. A tárgyalás kedden kezdődik a kerületi bíróságon. A bűncselekmény szálai 1995 decemberéig vezetnek vissza, amikor is néhány vádlott – a vádirat tanúsága szerint – csak a zárjegyhamisításban gondolkodott. Első lépésként színesofszet-nyomdagépet, illetve több mint 10 ezer kilogramm fémszálas és más zárjegy készítéséhez szükséges papírt csempésztek Németországból Magyarországra. Azzal, hogy a behozott árukat a vámkezeléskor a valós értéküknél lényegesen alacsonyabb áron tüntették fel, máris több mint 10 millió forinttal tévesztették meg a vámszerveket – legalábbis ez az ügyészségi álláspont. A vádirat szerint a nyomdagép, illetve a papír egy része az elsőrendű vádlott által bérelt galgahévízi egykori tsz-telephelyre került, ahol hamis román cigarettazárjegyeket, illetve magyar két deciliteres szeszesital-zárjegyeket nyomtattak. A zárjegyek készítőinek kilétét az eljárás során nem sikerült kideríteni.

A Németországból behozott papír egy részének tárolását a másodrendű vádlott az ismerőseire bízta, akik az árut Akasztón, illetve Soltvadkerten helyezték el. A két “raktáros” – akik tisztában voltak azzal, hogy ebből a papírból hamis pénzt lehet előállítani – azonban “túlteljesítette a feladatát”. Rávettek egy szorult anyagi helyzetben lévő nyomdászt – akit egy kölcsönügylet során ismertek meg, s tudták, hogy jelentős tartozásait nem tudja visszafizetni -, hogy egy IV. kerületi telephelyen hamis ötezerforintos bankjegyeket nyomtasson. Az alapanyagot a két raktáros szállította, a hamis pénz előállításához szükséges számítógépes programot pedig a nyomdász rendelte meg – derül ki a vádiratból. A vádlottak számításait azonban a VPOP 1997. július 5-én keresztülhúzta. A IV. kerületi nyomdában ugyanis éppen a hamis ötezresek próbanyomását végezték, amikor a pénzügyőrök megjelentek, hogy ellenőrzést tartsanak.