Európai Energiaunió feltételekhez kötve - A megújuló energiaforrásokról közös álláspontot egyeztettek a V4-ek

2015.07.29. Jogi Fórum / MTI

Az európai energiaunióról és a megújuló energiaforrásokról kialakított nemzeti álláspontokat egyeztették a V4-ek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) regulációs hivatalainak vezetői Pozsonyban tartott találkozójukon.

A tanácskozás résztvevői közös nyilatkozatban álltak ki az európai energiaunió mellett, ugyanakkor annak támogatását több feltételhez kötötték. E feltételek sorában szerepel az Európai Unió (EU) harmadik energiacsomagjának (HECs) teljes megvalósítása, a tagállamok függetlenségének megtartása energiacsomagjaik összeállítása tekintetében, valamint az is, hogy az európai ipar konkurenciaképességének növelése céljából teret kell engedni az alacsony széngázkibocsátású technológiáknak, köztük a nukleáris energiának.

"Alapvetően valamennyien úgy viszonyulunk az energiaunió koncepciójához, hogy az előreviszi az európai ügyeket, ugyanakkor azt szeretnénk, hogy az egyes tagállamoknak minél nagyobb szabadságuk maradjon, például abban, hogy az energiamixüket maguk határozzák meg" - mondta a tanácskozást követően Nyikos Attila, az Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese.

Ugyancsak a nemzeti hatáskörök megóvása mellett és az energiapiac teljes liberalizációját sürgetőkkel szemben foglalt állást a tanácskozást követő sajtótájékoztatón Jozef Holjencík, a szlovák Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) vezetője, aki a pozsonyi szakmai fórumot a V4-ek gyakorlati együttműködése és közös kiállása rendkívül jó példájaként jellemezte. Hangsúlyozta: a V4-ek közös fellépésére és súlyára igencsak szükség van, mert mint fogalmazott "az EU-ban mostanság vannak akik egyenlőbbnek érzik magukat az egyenlőknél".

A találkozón elfogadott nyilatkozatban a tanácskozás résztvevői közös álláspontot fogalmaztak meg a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban is. Ebben a viszonylatban rámutattak: a megújuló energiaforrások nem egységes támogatása deformálja a villanyárampiacot, ezért a nyilatkozat megfogalmazói azt a nézetet vallják, hogy a megújuló energiaforrásokból villanyáramot termelőknek is kizárólag piaci áron kellene értékesíteniük a termelésüket.

Alena Vitásková, a cseh Energia Szabályozó Hivatal (CERÚ) elnöke szerint az álláspont egyebek mellett azzal is indokolható, hogy a megújuló források dotálása úgy lenyomta az árakat, hogy azok jelenlegi szintje mellett nem jut pénz a más előállítói szegmensekben megvalósítani szükséges beruházásokra, amelyek az energiaellátás stabilitását szavatolják.

"Mi is azt szeretnénk, ha a megújuló energiaforrások nagyobb szerepet játszanának az energiatermelésben, de ennek nem lehet olyan társadalmi ára, ami az itteni fejlődést megakasztja vagy hátráltatja" - szögezte le a téma kapcsán Nyikos Attila.

  • kapcsolódó anyagok
ENERGETIKA