Fegyelem- és törvénysértés gyanúja miatt eljárást indítottak a kínai állami munkabiztonsági hivatal igazgatója ellen, aki a katasztrófasújtott Tiencsin város polgármester-helyettese volt egykoron – közölte a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi fegyelmi ellenőrző bizottsága.

A 61 éves Jang Tung-liang tagja a KKP Központi Bizottságának és karrierje során 2001 előtt a tiencsini kormányzatban, illetve helyi állami vállalatok vezetésében töltött be tisztségeket. Több mint 10 éven át (2001 és 2012 között) volt polgármester-helyettes a kikötővárosban, mielőtt jelenlegi posztjára került volna.

A bejelentés ugyan nem utal rá, de valószínűsíthető, hogy vizsgálói Jangot is felelősnek tartják a múlt szerdán történt katasztrófáért, egy mérgező vegyi anyagokat tároló raktár felrobbanásáért, amely legalább 114 ember halálát okozta.

A kínai államtanács (kormány) külön közleményben tudatta, hogy saját hatáskörben is átfogó nyomozást indított a tiencsini robbanások ügyben. A vizsgálócsoportot a közbiztonsági tárca miniszterhelyettese vezeti. A legfőbb ügyészség már korábban bejelentette, hogy megkezdte a jogsértésre és bűncselekményre utaló bizonyítékok gyűjtését.

A jelentések szerint a robbanás és tűz áldozatai közül eddig 83 ember személyazonosságát sikerült megállapítani, közülük 50 a tűzoltó és hatan rendőrök. Továbbra is csaknem 700-an szorulnak kórházi ellátásra, 57 ember holléte még ismeretlen.

A területen 40 ponton állítottak fel a vízminőséget ellenőrző állomásokat, hétfőig nyolc helyen mutattak ki cianidot, helyenként a szabványérték több mint 28-szorosát. A kikötő közelében első ízben – 4 helyen – mérgező, illékony fenolt találtak a vízmintákban, továbbá nyomokban cianidot is kimutattak. Az ellenőrző hatóság állítása szerint ez egyelőre nem jelent veszélyt a halakra, a tengeri környezetre.

A katasztrófaelhárítók azt ígérik, hogy a robbanás központja körüli 100 ezer négyzetméteres körzetet védő zagygátat folyamatosan megerősítik, hogy a szennyezett víz ne juthasson ki.

Ho Su-san polgármester-helyettes szerint immár tisztázódott a raktárépületben tárolt vegyszerek típusa és mennyisége; a Global Times című lapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy “90 százalékban pontosak az adataik”. Mint mondta a legveszélyesebbnek tartott nátrium-cianid ártalmatlanítása a veszélyes zónán kívül megtörtént, a robbanás közvetlen közelében pedig földet és kavicsokat használtak a betemetésére.