Most került lakat alá az a 19 éves kiskunfélegyházi férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt év őszén két 15 éves iskolás lányt erőszakolt meg – tájékoztatta az MTI-t kedden a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságon megtudta, hogy a fiatalembert – akit betöréses bűncselekmények gyanújával már keresett a rendőrség – hétfőn vették őrizetbe, és szerdán dönt a bíróság előzetes letartóztatásáról. Az erőszakos közösülés augusztus végén a gyanúsított barátjának a lakásán, illetve szeptember elején a város egyik közterületén történt, a bűncselekményre azonban október végén derült fény, akkor jelentette a rendőrségnek az iskola igazgatója. A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás – tekintettel a bűncselekmény súlyosságára és a sértettek személyiségére – szakértők, és pszichológusok bevonásával, nagy körültekintéssel és alapossággal történt. Az őrizetbe vett fiatalember tagadja, hogy elkövette volna a bűncselekményeket.