Az Állami Számvevőszék 2015. szeptember 10-én megkezdi az országos nemzetiségi önkormányzatok ellenőrzéséről szóló jelentések nyilvánosságra hozatalát. A csütörtökön 10 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Domokos László, az ÁSZ elnöke és Kisgergely István felügyeleti vezető bemutatják az első négy jelentést. A horvát, a szerb, a szlovák és szlovén országos nemzetiségi önkormányzatokat értékelő jelentések után, a további kilenc jelentést a következő hetekben, ütemezetten hozzá nyilvánosságra az ÁSZ.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az év elején jelentette be, hogy nyilvános ellenőrzési terve alapján megkezdte mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzat ellenőrzését. Az ÁSZ az ellenőrzések során azonos szempontok szerint értékelte az egyes országos nemzetiségi önkormányzatok 2010. január 1. és 2014. június 30. közötti gazdálkodási tevékenységét.

Az ellenőrzések célja annak megállapítása, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodása, a belső kontrollrendszerük kialakítása és működése szabályszerű volt-e, valamint, hogy az államháztartásból részükre nyújtott támogatások, illetve a meghatározott célokra ingyenesen juttatott vagyon felhasználása a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt-e.

A számvevők azt is értékelik, hogy az adott önkormányzat a törvényben előírt feladat- és hatásköreit ellátta-e, illetve intézkedett-e az ÁSZ által a 2008 és 2010 évek között végzett ellenőrzések javaslatainak végrehajtásáról. Az ÁSZ az ellenőrzések során azt is felméri, hogy az országos nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásában érvényesült-e a korrupciós veszélyeztetettséget csökkentő integritás-szemlélet.

Az ÁSZ az ellenőrzöttekkel kapcsolatos minden megállapítását jelentésekbe foglalja, amelyeket a következő hetekben ütemezetten hoz nyilvánosságra és tesz közzé honlapján. Az első négy jelentést (horvát, szerb, szlovák, szlovén) Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Kisgergely István felügyeleti vezető 2015. szeptember 10-én sajtótájékoztatón mutatják be az ÁSZ Klub termében (V. ker. Apáczai Csere János u. 10.). A további kilenc jelentést a következő hetekben, ütemezetten ismerheti meg a közvélemény.