Ismét a Hatvany-örökösöké a Constable-festmény - Példaértékű brit döntés – Másodszorra is

2015.09.11. Jogi Fórum / Spoliation Advisory Panel

Több évtized után a londoni Tate Gallery visszaadja a Hatvany-örökösöknek John Constable egyik festményét. A neves angol művész alkotását a II. világháború során rabolták el Hatvany Ferenc gyűjteményéből, és ezt követően több kézen át került a világhírű Tate Gallery gyűjteményébe.

A Brightoni tengerpart elnevezésű festmény a hiányos kronológia alapján 1962-ben került Londonba a Leger galériába, majd innen a Worchester városában levő Broadway Art Gallerybe. Itt vásárolta meg P. M. Rainsford asszony, aki végül a Tate-nek adományozta a képet 1986-ban. Az egykori Hatvany-gyűjtemény örökösei 2012-ben nyújtották be igényüket a képre az ezekben az ügyekben eljárni hivatott úgynevezett Spoliation Advisory Panelhez.

Peresztegi Ágnes, a restitúciós ügyek nemzetközileg is elismert jogi szakértője, aki az örökösöket az eljárásban képviselte, elmondta, hogy „még ha a Panellel nem is értettek mindenben egyet, akkor is a Washingtoni Alapelvek alapján méltányos és igazságos döntés született. A Panel nem a jogi manőverekre helyezte a hangsúlyt, hanem a morális igazságot kereste, hiszen a jogbiztonságot segítő szabályok, amelyek ebben a helyzetben jogtechnikai akadályként léphettek volna fel, nem vonatkozhatnak egy olyan helyzetre, amikor a Holokauszt során elkövetett borzalmak részeként elrabolt műtárgyakat kell visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosnak.”

John Constable: Brightoni tengerpart

A Spoliation Advisory Panelt (Elrabolt Műkincsek Tanácsadó Bizottsága) 2000-ben hozták létre az Egyesült Királyságban, és a 2009-es Holokauszt (Kulturális Javak Visszaadása) Törvény alapján annak érdekében jár el, hogy a Holokauszt alatt elrabolt műkincsekkel kapcsolatos igényeket rendezze, amennyiben a kérdéses műtárgy ma az Egyesült Királyság egyik nemzeti gyűjteményében található. A Panel tagjait a Miniszterelnökséget vezető államtitkár nevezi ki.

A Panel nemcsak a jogi helyzetet vizsgálja, hanem a morális elvárásokat is, beleértve az igény erkölcsi alapjait, amely megalapozhat egy visszaszolgáltatási kötelezettséget akkor is, ha jogtechnikai okok miatt (elévülés, elbirtoklás, stb.) nem lenne köteles visszaadni a műtárgyat. Ha a kérelmező elfogadja a Panel javaslatát, akkor azt végrehajtják, mert a Panel javaslatának előfeltétele, hogy a Kulturális, Média és Sport Miniszter azt jóváhagyja. Ezzel a folyamattal egyben azt a közigazgatási eljárást is lefolytatják, amely ahhoz szükséges, hogy egy közintézményben őrzött tárgyat töröljenek az állami tulajdoni listáról, és ezáltal azt az intézmény visszaadhassa a kérelmezőnek. Ez az eljárás sokkal alkalmasabb arra, hogy a Panel egy átfogó kép alapján döntsön, mint egy polgári per.

A Panel már 2014-ben javasolta a Tate-nek, hogy adják vissza a festményt az örökösöknek, és a Tate döntött is a visszaadásról, de az újsághírre felfigyelt a Szépművészeti Múzeum, és megküldött a Tate-nek egy 1946-os kiviteli engedélyt, amely szerint a festményt hivatalos engedéllyel vitték ki Magyarországról, bár nem a Hatvany család, hanem egy, a család által ismeretlen kérelmező. Ugyanekkor a Múzeum munkatársai nem tartották fontosnak, hogy a dokumentumot a Hatvany család képviselőjének is megküldjék.

A dokumentum miatt mind a Tate, mind a Hatvany család újabb kutatásba kezdett. Ennek a kutatásnak az eredményét értékelte most a Panel azzal, hogy újra megállapította, hogy a festmény a II. világháború során került ki a Hatvany gyűjteményből, és a feltárt bizonyítékok alapján az a valószínű, hogy a festményt olyan személyek vitték ki az országból, akik vagy nem tudták, hogy az a Hatvany gyűjteménybe tartozik és a II. világháború során eltűnt műkincsek listáján szerepel, vagy bíztak abban, hogy a Szépművészeti Múzeum által lefolytatott kiviteli eljárás alatt ez a tény nem tűnik fel senkinek…

Mravik László művészettörténészt is meglepte a Szépművészeti Múzeum önálló lépése az ügyben, mert amikor állami megbízásból a Sacco di Budapest című katalógust szerkesztette (ebben a kötetben összefoglalta a Magyarországról a II. világháború következtében hiányzó műkincseket), a Szépművészeti Múzeum adattárában nem kutathatott! Azonban reméli, hogy a Szépművészeti Múzeum ezzel megnyitja az adattárát, és végre érdemi segítséget nyújt abban, hogy akár a Szépművészeti Múzeumban jogtalanul őrzött műtárgyak is visszakerülhessenek jogos tulajdonosukhoz.

A példaértékű nagy-britanniai döntés korábbi és mostani indoklásai mintául szolgálhatnak a két éve elfogadott magyar restitúciós törvény végrehajtására is, amely igencsak akadozik. Így ugyanis méltányosan rendezhetők az elmúlt évtizedekben elhúzódó restitúciós ügyek. Ez a törvény ugyanakkor Magyarország számára is különleges alkalmat nyújthat, hogy teljesítse az 1998-ban aláírt Washingtoni Alapelveket.

„Csak az elmúlt években Lengyelország, Németország és most az Egyesült Királyság is visszaadott olyan műkincseket, amelyeket a Holokauszt magyar üldözötteitől raboltak el, és ezzel megerősítették a Washingtoni Alapelveket és a Terezini Nyilatkozatot, amely a Holokauszt alatt elrabolt műkincsek visszaadására szólít fel” – mondta Ronald S. Lauder, a World Jewish Congress Elnöke. „Bízom benne, hogy a lefolytatott kutatások alapján Magyarország végre abban a helyzetben van, hogy a műkincs-visszaszolgáltatási kérelmeket az ügy érdemét figyelembe véve tudja vizsgálni, és a visszaszolgáltatás morális kötelezettségét is szem előtt tudja tartani, mint a mostani egyesült királysági döntés.”

A műkincs-restitúciós ügyekkel kapcsolatos további információkat, valamint a vonatkozó nemzetközi dokumentumok magyar nyelvű változatait ITT olvashatja.
 

  • kapcsolódó anyagok
NAGY-BRITANNIA
ÖRÖKSÉGVÉDELEM