Kedd déltől életbe lépett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet, a dokumentum megjelent a Magyar Közlönyben.

A rendelkezés Bács-Kiskun és Csongrád megyére érvényes, legfeljebb március 15-éig.

A rendelet az idegenrendészetért és menekültügyért is felelős belügyminiszter feladatául szabja, hogy haladéktalanul gondoskodjon a rendelet és a válsághelyzettel összefüggő jogszabályi rendelkezések tartalmáról való tájékoztatásról.

A tájékoztatást a közszolgálati műsorszolgáltatók, valamint – lehetőség szerint – a körzeti, helyi műsorszolgáltatók és legalább egy országos napilap közreműködésével, a lehető legrövidebb időn belül közzé kell tenni.

Az országos rendőr-főkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője a válsághelyzet elrendelését követően legalább 15 naponként közösen tájékoztatja az idegenrendészetért és menekültügyért felelős minisztert a válsághelyzet elrendelését megalapozó feltételek fennállásáról – rendelkezett a kormány.

Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Szegeden jelentette be, hogy tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyére.

A kormányszóvivő úgy fogalmazott, a válsághelyzet addig marad érvényben, amíg szükség van rá. Hangsúlyozta, mindenkinek – a valódi menekülteknek is – elemi érdeke, véget érjen az illegális migráció.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, az ideiglenes biztonsági határzár kialakítása, a jogszabályváltozások, illetve a határ őrizetének megerősítése minimalizálni fogja az illegális migrációt.