Az elmúlt három évben 15-20 milliárd forintot fordítottak a bíróságok tárgyi feltételeinek javítására – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Debrecenben.

Handó Tünde a Debreceni Járásbíróság új épületének átadását megelőző sajtótájékoztatón hozzátette: a jövő évi 89 milliárdos költségvetésükből további 8-10 milliárd forintot fordítanak informatikai és épületfejlesztésre.

Itt “a múlt és a jövő ér össze” – mondta az OBH elnöke az új épület átadásakor.

Handó Tünde szerint a debreceni ítélkezési negyedben Koller József Ybl-díjas építész tervei alapján elkészült járásbírósági épület méltó utóda a 19. században épült, majd a második világháborúban nagyrészt lebombázott egykori igazságügyi palotának. A 21. századi környezetet megjelenítő falak is arra figyelmeztetnek, hogy itt “a figyelmesség, a tisztelet kölcsönös kell legyen a dolgozók és az igazságukat kereső ügyfelek között” – hangoztatta.

A bírósági hivatal elnöke a megnyitón köszönetet mondott a kormánynak és az Országgyűlésnek, hogy 25 százalékkal megnövelték a költségvetésüket, lehetővé téve ezzel a hazai bíróságok fejlesztését.

Márkusfalvi-Tóth Ádám, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a felgyorsult társadalmi változások és technológiai fejlődés időszakában változik a jog iránti igény, az igazságszolgáltatásban is nőnek az informatikai és a tárgyalótermi követelmények.

A helyettes államtitkár – utalva arra, hogy a bírák életük nagy részét a bíróságon töltik – azt mondta, a debreceni beruházás is üzenet számukra: a kormányzat elismeri a munkájukat.

Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke ismertette: a Debreceni Járásbíróság ötszintes, több mint tízezer négyzetméteres, az ítélőtábla és a fellebbviteli főügyészség mellé épített új székhelye 3,5 milliárd forintból készült el.

Az ország legnagyobb vidéki járásbíróságán 240-en dolgoznak, tavaly több mint 5300 ügyet tárgyaltak, a napi ügyfélforgalom pedig elérte az ezer embert – sorolta.

Elmondta azt is: a kifejezetten bírósági funkcióra tervezett épületben harminchárom 35-40 személyes befogadó tárgyalóterem, egy 160 embert befogadó dísztárgyaló és gyermekmeghallgató is helyet kapott.
Az új bírósági épület kulcsát Handó Tünde adta át Szurdi Bélának, a Debreceni járásbíróság elnökének, aki ezután megnyitotta a helyi igazságszolgáltatás dokumentumait és tárgyi emlékeit bemutató bíróságtörténeti állandó kiállítást.