Három forgatókönyvet fogalmazott meg a Vecernje Novosti című szerbiai napilap arra az esetre, ha az Európai Unió véglegesíti a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások 35. fejezetének azt a verzióját, amelyet kedd este mutattak be a Brüsszelbe érkező szerb delegációnak: előre hozott parlamenti választások lesznek decemberben, előre hozott parlamenti választások lesznek tavasszal, vagy az EU visszavonja a tervezetet.

A csatlakozási tárgyalások Belgrád és Brüsszel között hivatalosan tavaly januárban kezdődtek meg, azóta azonban egyetlen tárgyalási fejezetet sem nyitottak meg. A kedd este bemutatott 35. fejezet Szerbia és Koszovó viszonyáról szól, a kapcsolatot valamilyen módon rendezni kell, hiszen Pristina 2008-ban kikiáltotta ugyan függetlenségét Belgrádtól, ám Szerbia azóta sem hajlandó elismerni egykori, főleg albánok lakta déli tartományának önállóságát. Lapértesülések szerint kedden Brüsszelben olyan tervezetet mutattak be, amelynek elfogadása – Marko Djuric, Szerbia Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint – közvetve vagy közvetlenül Koszovó függetlenségének elismerését jelentené, Szerbia számára pedig ez elfogadhatatlan.

A Vecernje Novosti információi szerint Brüsszel decemberig véglegesítené a tervezetet, amelybe Németország javaslatára, valamint Nagy-Britannia és Horvátország támogatásával került a Szerbiát felháborító rész.

A lap szerint abban az esetben, ha az EU nem veszi ki a 35. fejezetből a kérdéses részt, Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök decemberben lemond, és előre hozott parlamenti választásokat írnak ki márciusra vagy áprilisra, ugyanarra az időpontra, amikor tartományi parlamenti és önkormányzati választás is lesz a nyugat-balkáni országban. Ennél is drasztikusabb, ám valószínűtlenebb lépés lenne – véli a Vecernje Novosti -, ha a szerb kormányfő már néhány napon belül bejelentené, hogy “kormánya megbukott”, és már decemberre választásokat írnának ki. Az újság szerint ezzel az ellenzéki Demokrata Párt által vezetett vajdasági tartományi kormány is lépéskényszerbe kerülne, hogy a parlamenti választásokkal együtt, a tervezettnél előbb, még a mandátuma lejárta előtt az urnákhoz szólítsa a Vajdaságban élőket. A harmadik forgatókönyv megvalósulását, miszerint nem lesznek választások, és az EU visszavonja a tervezetet, a belgrádi napilap a legkevésbé tartja valószínűnek.

A választások híre nem érné váratlanul a szerb közvéleményt, a sajtó már hónapok óta foglalkozik ezzel a lehetőséggel, és maga Aleksandar Vucic is azt mondta: fontolgatja az előre hozott választások kiírását. A voksolás valójában azt mutatná meg, hogy a miniszterelnök által vezetett Szerb Haladó Pártnak óriási támogatottsága van Szerbiában, elemzők szerint pedig a cél az lehet, hogy a jobbközép irányultságú párt “megszabaduljon” kisebb, baloldali koalíciós partnerétől, az Ivica Dacic külügyminiszter vezette Szerbiai Szocialista Párttól.