Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Behajtási költségátalány újratervezve - Az Igazságügyi Minisztérium megoldási javaslata

2015.10.14. Fábián Erika

A Ptk. egyik legvitatottabb jogintézménye. A magyar jogtól idegen, szabályozása pontatlan. A 40 eurós behajtási költségátalány számos nehézség elé állítja a hazai cégeket. Az Igazságügy Minisztérium a Ptk. módosítást szorgalmazóktól eltérően most egy hatékonyabb megoldást javasol.

Hazai cégek tízezreit érinti a behajtási költségátalánnyal kapcsolatos szabályozás, amely előírja, hogy vállalkozások közötti szerződés esetén, ha a kötelezett késedelembe esik, köteles a jogosultnak a követelés behajtásával kapcsolatos kiadások fedezésére legalább negyven eurónak megfelelő forintösszeget fizetni. A negyven eurós behajtási költségátalány a szabályozás pontatlansága és a magyar jogtól való idegensége miatt ma is az egyik legvitatottabb jogintézménye a Ptk.-nak. A probléma eredete ahhoz az uniós irányelvhez vezethető vissza (a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011/7/EU irányelv), amely célul tűzte ki a kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos késedelmes fizetések visszaszorítását. Az irányelv kiindulópontja, hogy az uniós államokban alkalmazott, alacsony vagy fel nem számított késedelmi kamatok miatt az adósok érdekeltté váltak abban, hogy szándékosan fizetési késedelembe essenek. Ennek alapján úgy rendelkezik az uniós jogszabály, hogy a késedelmes fizetés előnytelenné tétele érdekében a késedelem miatt felmerülő behajtási költségekért a jogosultat illesse meg egyfajta kártérítés. A tagállamok ezután a normához igazodva, annak mintájára vezették be hazai jogrendjükben a negyven eurós átalányt a kereskedelmi ügyekben. A szabályozás Magyarországon még a régi Ptk. hatálya alatt került bevezetésre, s a 2013. július 1-jétől megkötött szerződésekre már alkalmazni kellett. A behajtási költségátalány megfizetésének abban az esetben is eleget kell tenni, ha a jogosultnak nem keletkezett kimutatható behajtási költsége a kötelezettel szemben.

A Polgári Törvénykönyv szabályozása azonban nem ad kellően pontos magyarázatot fontos számviteli, adózási kérdésekben, így – többek között – az sem derült ki, hogy a behajtási költségátalány érvényesítése csupán jogosultság, vagy olyan összeg, ami mindenképpen jár a jogosultnak. Nem egyértelmű továbbá, hogy ha a jogosult lemond a költségátalányról, akkor hogyan kell kimutatni mindezt a könyvelésben jogosulti és kötelezetti oldalon, s ki kell-e mutatni egyáltalán. A jogszabály értelmezési és alkalmazási nehézségei miatt könyvvizsgálók, adószakértők, számviteli szakemberek is több alkalommal fordultak az Igazságügy Minisztériumhoz, hogy a Ptk. módosítását kezdeményezzék a behajtási költségátalány szabályainak pontosítása érdekében. Az IM elzárkózott attól, hogy a probléma rendezése a Polgári Törvénykönyv módosításával történjen, helyette, sokkal alkalmasabbnak találta a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény), azaz a Ptké. módosításával kezelni a helyzetet.

Bodzási Balázs, az Igazságügy Minisztérium helyettes államtitkára a behajtási költségátalány problematikája és a lehetséges megoldási javaslatok tekintetében az alábbi minisztériumi koncepcióról tájékoztatta a Jogi Fórumot.

„A behajtási költségátalány egy tipikus példája annak, amikor egy mesterségesen kreált jogintézményt a gazdasági élet nem fogad be. A fő probléma egyrészt az, hogy a magyar gazdaság működésébe – főként a kiskereskedelmi forgalomban – egy folyamatos késedelem be van kódolva. Ez alapvetően a kis- és középvállalkozások likvid tőke hiányával függ össze.

Egy másik alapvető probléma, hogy különösen a kis- és középvállalkozások beszállítóként nincsenek abban a helyzetben, hogy a behajtási költségátalány iránti igényüket érvényesítsék. Ebben az esetben ugyanis azonnal elveszítenék beszállítói pozíciójukat. Ennek megőrzése érdekében inkább lemondanak a késedelemhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazásáról.

Általánosságban is megállapítható tehát, hogy a behajtási költségátalány intézménye nem illeszkedik a magyar gazdaság viszonyaihoz, nincs figyelemmel annak sajátosságaira, így azt a gazdasági élet nem is akceptálja. Ennek egyik jele, hogy azt a hitelezők nem kívánják érvényesíteni.

Mindez azonban számos könyvelési-könyvvizsgálati problémát okoz. Az egyik ilyen nehézség, hogy a kis- és középvállalkozások túlnyomó többségének nincs állandó könyvelője, így ennek a nyilvántartása komoly adminisztratív teher a számukra. Sokszor emellett azt sem lehet tudni, hogy az adós kinek is tartozik, így bár az adós könyveli ezt a tételt, azt azonban nem lehet tudni, hogy kinek a javára. Az általános öt éves elévülési időn belül ez komoly tétellé nőhet.

Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy főként a nagyobb vállalkozások visszaélésszerűen kezdik el alkalmazni ezt a jogintézményt. A költségátalány összege az öt éves elévülési időn belül folyamatosan növekszik, amelyet adóalap csökkentésére lehet felhasználni. Példaként vehetünk egy olyan szerződést, amelyet egy külföldi anyavállalat köt egy magyar leányvállalatával. Azt a Ptk. nem zárja ki, hogy egymás közötti viszonyukban a törvényben meghatározott negyven eurónál magasabb összeget kössenek ki. Adott esetben tízszer, húszszor, sőt akár ötvenszer magasabb összegben is megállapodhatnak. Ezzel kapcsolatban ráadásul a Ptk. még azt a lehetőséget sem biztosítja, hogy a bíróság a túlzott mértékű behajtási költségátalány összegét a kötelezett kérelmére mérsékelheti. Ezzel a megoldással azonban a külföldi anyagvállalat legális úton tud tőkét kivonni a társaságból.”

Az ilyen legális pénzkivonás pedig, Bodzási szerint biztosan nem tartozott a jogalkotói szándékok közé. Elmondása szerint az is gondot okozhat a gyakorlatban, hogy a behajtási költségátalány alkalmazása jelentős mértékben meghatározza a pénztartozások teljesítésének a sorrendjét.

„A Ptk. 6:46. §-a szerint, ha a pénztartozás teljesítéseként fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítéséhez nem elegendő, azt – ha a jogosult eltérően nem rendelkezik és egyértelmű szándéka sem ismerhető fel – elsősorban a költségekre, majd a kamatokra és végül a főtartozásra kell elszámolni. A behajtási költségátalány kötelező, automatikus alkalmazása révén azonban a pénztartozást elsődlegesen a költségekre kell alkalmazni, ami gyakran eredményezheti azt, hogy a kamatokra és a főtartozásra már nem marad semmi.

A behajtási költségátalány intézményének implementálása és a Ptk.-ban való szabályozása egy nem kellően végiggondolt, a gazdasági hatásokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyó, elhibázott kodifikáció eredménye. Ezek után felmerül a kérdés, hogy miként lehetne ezt a helyzetet megnyugtatóan rendezni.”

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy az IM álláspontja szerint az egyedüli megnyugtató megoldást nem a Ptk. módosítása, hanem egy külön törvényben történő szabályozás jelenthetné.

„Ez a külön jogszabály rendelkezne a kereskedelmi (vagyis nem fogyasztói) ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről. Ez szabályozná a fizetési ütemezést, a behajtási költségátalányt, a tisztességtelen szerződéses feltételeket és gyakorlatot, és mindazt, amit még az irányelv tartalmaz. Mindez természetesen együtt járna a Ptk. és a Ptké. szabályainak a hatályon kívül helyezésével. A Ptk. 6:155. § (2) bekezdése csupán annyit mondana ki, hogy a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló irányelvben meghatározott behajtási költségátalányról külön törvény rendelkezik.

A külön törvényi szabályozás megfordítaná az alanyi oldalt és – az irányelvvel azonos módon - a hitelező jogosultságaként határozná meg a behajtási költségátalányt. Megmaradna azonban a Ptké. módosításnak az az eredménye, amely a behajtási költségátalányt szubjektív jellegű szankcióként határozza meg. Ez azt jelenti, hogy az adós kimenthetné magát ez alól a jogkövetkezmény alól.

Emellett arra is lehetőség lenne, hogy a jogalkotó a Ptk.-tól eltérő, az adott jogintézmény alkalmazásának inkább megfelelő fogyasztó fogalmat használjon. Meg lehetne fontolni emellett egy speciális elévülési szabály beiktatását is, feltéve, hogy ez nem áll szemben az irányelv rendelkezéseivel. Arra is lehetőség lenne, hogy a külön törvény értelmezze, hogy pontosan mit is kell az alatt érteni, hogy a költségátalány minden további feltétel nélkül megilleti a hitelezőt. Erre a Ptk.-ban nem igazán volt lehetőség. Végül a külön törvényi szabályozásnak lenne még egy jelentős előnye: abban az esetben, ha az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana hazánk ellen, nem a Ptk.-t kellene kitenni annak a veszélynek, hogy a Bizottság, illetve a Bíróság mondja ki annak uniós joggal ellentétes voltát. Ennek a hatályos Ptk. szabályozás fenntartása esetén sajnos fennáll a veszélye, a nagy adótanácsadó cégek ugyanis egymás után adnak ki olyan jogi szakvéleményt, amely szerint a Ptk. nincs összhangban az irányelvi rendelkezésekkel.”

A helyettes államtitkár által előadott minisztériumi állásfoglalás kialakításában egyebekben a Magyar Könyvvizsgálói Kamara is aktívan részt vett, akik a probléma megoldása tekintetében is teljes mértékben osztják a minisztériumi koncepciót. A behajtási költségátalány körüli vitás helyzet megoldása egyre szükségesebbé vált a jogintézmény hazai megjelenése óta. Adószakértők és az ügyvédi kamarák is számos alkalommal foglalkoztak a túlzott tehernek tartott szabályok értelmezésével, s a számviteli kérdéseket illetően korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is kiadott egy állásfoglalást, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is véleményt alkotott a szabályozás által elvárt gyakorlatról. A jogalkotás szüksége miatt várhatóan igen nagy várakozásokkal tekintenek a minisztériumi koncepcióra a számviteli szakemberek, könyvelők, hatóságok, de bizonyára a vállalkozások is egyaránt.

  • kapcsolódó anyagok
PTK
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM