Első fokú ítéletében elmarasztalta kedden Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, amiért a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy rasszista támadást.

A pert egy szegedi fiatal indította a magyar állam ellen, miután 2011 januárjában megtámadta őt egy férfi, aki rendőrként azonosította magát, de később kiderült róla, hogy a büntetésvégrehajtásban dolgozik.

A támadó ellen közösség tagja elleni erőszak miatt indított eljárást az ügyészség, de végül a rasszista indíttatást a vádhatóság nem találta igazoltnak, s ezért megszüntette ezt az eljárást. A férfit végül garázdaság miatt ítélték el, s egy év próbaidőre bocsátották.

A strasbourgi bírák nem jogerős ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett diszkrimináció tilalmát a megalázó vagy embertelen bánásmódot tiltó passzussal összefüggésben.

A támadás idején 19 éves férfit roma származása miatt hárman inzultálták 2011 januárjában, miután barátnőjével távozott egy szegedi szórakozóhelyről. Itt avatkozott közbe a magát rendőrként azonosító támadó, aki az áldozatot a bíróság közleménye szerint büdös cigánynak nevezte. A támadásnak az vetett véget, hogy az áldozat három barátja a 19 éves sértett segítségére sietett.

Az eset után a fiatal férfit, a rendőröket értesítő barátnőjét és a támadót is egy rendőrőrsre szállították. Az áldozat azt is sérelmezte, hogy bár mindketten szereztek sérüléseket, csak a támadóját vizsgálta meg orvos, az ő sérüléseit két nappal később egy háziorvos rögzítette.

Eredeti feljelentéséhez a megtámadott férfi a támadó által a közösségi oldalra feltöltött tartalmakat is csatolt, melyekben a támadó többek között azt írta, hogy előző éjjel fejbe rúgott egy földön fekvő cigányt.

Miután a támadó ellen a közösség tagja elleni erőszak miatti eljárást megszüntették, az áldozat panaszt nyújtott be, s támadója tanúként vagy gyanúsítottként való meghallgatását kérte, ám ezt a hatóságok elutasították, mondván, hogy a garázdaság miatti büntetőügyben már kihallgatták.

A sértett azért fordult a strasbourgi bírákhoz, mert megítélése szerint a magyar hatóságok nem végeztek hatékony vizsgálatot, s nem tettek meg minden szükséges intézkedést, hogy a támadás rasszista indíttatását megállapíthassák. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértéséért a bíróság első fokon 10 ezer euró (mintegy 3 millió forint) kártérítést ítélt meg a megvert szegedi férfinak. A döntés ellen mind ő, mind a magyar állam két hónapon belül fellebbezhet.