Törvénymódosítási javaslat a halgazdálkodással kapcsolatban - Szélesebb körű halgazdálkodási jog hasznosításának lehetősége

2015.10.29. Jogi Fórum / MTI

Szűcs Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő a horgászoknak kedvező önálló indítványt terjesztett elő a héten a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013-as törvény módosítására, amellyel szélesítené a halgazdálkodási jog hasznosításának lehetőségét.

A javaslat célja, hogy a jövőben lehetővé tegye a halgazdálkodásra alkalmas vízterületek kijelölés útján történő hasznosítását is a vagyonkezelési szerződéssel, vagy haszonbérleti szerződéssel való hasznosítás mellett. Ez szolgálná az előterjesztő szerint, hogy a horgásztársadalom a lehető legszélesebb körben, átlátható módon vehessen részt a hasznosításban.

A módosítási indítvány aktualitását az adja, hogy az államot megillető halgazdálkodási jogok haszonbérletére 15 évre kötött szerződések jelentős része idén, illetve jövőre lejár.

A javaslat egyebek között kiterjesztené a halgazdálkodási jogot bizonyos esetekben az alhaszonbérlőkre is.

Az önálló indítvány szerint az állami halgazdálkodási jog meghatározott vízterületeken átengedhető lesz költségvetési szerv, állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet és a miniszter általi kijelölés útján a horgász egyesületek országos érdekképviseletét ellátó szervezet, illetve nyilvános haszonbérleti pályázat útján természetes vagy jogi személyek részére.

A törvénymódosítás kimondja azt is, hogy a halgazdálkodási jogot megszerző bizonyos esetekben alhaszonbérbe adhatja a jogosultságát tagszervezete vagy tagszervezetének tagegyesülete részére is, illetve ezeket bevonhatja a hasznosításba.

A javaslat szerint a miniszter rendeletben határozná meg az államot megillető halgazdálkodási jog kijelöléssel történő átengedésének feltételeit, amikor a halgazdálkodási jog haszonbérbe adása nem nyilvános pályázat útján történne.

A törvény módosítása a kihirdetését követő napon lépne hatályba, elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása szükséges.

  • kapcsolódó anyagok
TÖRVÉNYHOZÁS
MEZŐGAZDASÁG