Csak az egyéni gazdálkodók, és a földet személyesen művelők vehetnének termőföldet Lengyelországban az októberi választások nyomán önállóan kormányt alakító nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) törvénytervezete szerint.

A javaslat megtiltaná a társaságok, cégek, illetve a szövetkezetek számára, hogy 1 hektárnál nagyobb termőföldet vásároljanak, és nem engedélyezné a 300 hektárnál nagyobb területek eladását.

A föld csak a családi – azaz a 300 hektárral kevesebb földdel rendelkező – gazdaságok bővítésére lenne vásárolható. Előírnák azt is, hogy az így megszerzett földet 10 évig ne lehessen bérbe adni, vagy értékesíteni, illetve azt a vevőnek személyesen kell megművelnie. A “személyes művelést” a javaslat úgy határozza meg, hogy a tulajdonosnak a gazdaságból származó bevétele érje el összes bevételeinek legalább a negyedét.

A törvénytervezet indoklása szerint az új előírások “megerősítik a lengyelországi termőföld védelmét a hazai, illetve a külföldi személyek általi spekulatív felvásárlás előtt”.

A PiS elégtelennek tartja a jobbközép Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) leköszönő kormánya által készített, és idén júniusban a parlamentben elfogadott földforgalmi törvényt, amely már részben korlátozta a spekulatív földvásárlást. Lengyelországban 2016. május 1-én ér véget a 2004-es EU-csatlakozás óta érvényes átmeneti időszak, amely alatt a külföldiek csak a belügyminisztérium külön engedélyével vásárolhatnak termőföldet.

A PiS a megalakuló parlamenti alsó- és felsőházban egyaránt abszolút többséggel rendelkezik majd, így a törvényjavaslat elfogadásának várhatóan nem lesz akadálya.