A nyomkövető eszköz és annak használata - Képzés a Gyulai TVSZ-n a Békés Megyei Rfk. közreműködésével

2015.11. 9. Jogi Fórum / Gyulai Törvényszék

A Gyulai Törvényszéken 2015. október 30-án a büntető ügyszakos bírák, valamint bírósági titkárok számára a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével képzést tartottak, melynek témája a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz és annak használata volt.

Az oktatási rendezvényt Hajduné Iszály Anna, a Gyulai Törvényszék büntető kollégiumvezetője nyitotta meg, aki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az eszköz használatát elrendelő bírák széleskörű ismerettel rendelkezzenek magáról az eszközről és a működtetésének feltételeiről, ugyanis ez nagymértékben segítheti a döntéshozatalt az eszköz alkalmazásával kapcsolatos kérdésekben.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság részéről elsőként Tóth Krisztián osztályvezető tartott előadást, melyben bemutatta az eszköz felépítését, telepítését és működését, továbbá ismertette a kapcsolódó szakkifejezéseket. Végigvezette az eszköz használatának folyamatát a környezettanulmány elkészítésétől egészen az eszköz eltávolításáig és a szolgáltatás kikapcsolásáig. Ezt követően Somogyi Ferenc osztályvezető tartott előadást a Tevékenység-irányítási Központ feladatairól az eszköz működtetésével kapcsolatosan, valamint ismertette az általános intézkedési protokollt, illetve a riasztás esetén követendő eljárást. Hamar Péter informatikai segédelőadó közreműködésével a rendszert működés közben is bemutatták.

A képzés alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlévők megvitassák a gyakorlatban felmerülő kérdéseket és problémákat, továbbá a résztvevőknek lehetősége volt kézbe venni egy mozgást nyomon követő eszközt, és megtekinteni a hozzá tartozó leírást.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG