Két és fél héttel a választások után, megkezdődtek a kormányalakítási konzultációk a parlamentbe bejutott pártok és Kolinda Grabar-Kitarovic államfő között – jelentette a horvát média.

A Vecernji List című horvát napilap azt írta, hogy az államfő egyik pártot sem tudja egyelőre megbízni a kormányalakítással, ugyanis nem rendelkeznek a szükséges 76 mandátummal.

A horvát alkotmány szerint egy esetleges felkérést követően 30 nap áll rendelkezésére a pártoknak, hogy javaslatot tegyenek a kormány összetételére, sikertelen próbálkozás esetén pedig újabb 30 nappal kitolható a határidő. Ezt követően az államfőnek lehetősége van felkérni mást kormányfőnek, vagy pedig új választásokat írhatnak ki.

Az eddig kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) és az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) vezette két választási szövetség egyaránt 56 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik legtöbb mandátuma a Híd Függetlenek Listájának (Most) jutott, ők 19 képviselővel rendelkeznek.

Így sem a HDZ, sem az SDP vezette tömörülés nem tud önállóan kormányt alakítani, a kormányzóképes parlamenti többség kialakításához koalíciós partnerre van szüksége.

Az elmúlt közel három hét alatt a HDZ-nek és a SDP-nek ugyan sikerült szövetségeseket találnia, de a Híd nélkül egyiknek sincs esélye a kormányalakításra.

A HDZ-hez csatlakozott a három diaszpórában megválasztott képviselő, így a párt most 59 mandátummal rendelkezik. Az SDP-t támogatják a kisebbségi képviselők, nyolcból hét, köztük a magyar, Juhász Sándor is. A szociáldemokratákhoz csatlakozott még az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális liberális párt három képviselője és a Sikeres Horvátország választási lista egy képviselője. Az SDP pártszövetségének így 67 képviselői helye van. Az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezetnek, a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB) nevű regionális jobboldali pártnak és Milan Bandic zágrábi polgármesternek inkább a baloldalhoz húzó pártja összesen öt képviselője még nem kötelezte el magát.

A puhatolózó tárgyalások során egy képviselőjét már az elején elvesztette a Híd. Drago Prgometet, a HDZ volt alelnökét, aki szeptemberben csatlakozott a szervezethez, kizárták a harmadik legtöbb mandátummal rendelkező pártból, mert tudtuk nélkül kezdett tárgyalásokat a szociáldemokratákkal. Prgomet néhány napja megalapította saját pártját, és újabb két képviselőt vitt el a Hídtól.

A Híd eközben már két hete tárgyal a két vezető pártkoalícióval, fejezetenként tárgyalnak a jövőbeni kormányprogramról, külön a gazdaságról, a mezőgazdaságról, az oktatásról, továbbá a közigazgatás reformjáról. Bozo Petrov, a Híd elnöke továbbra is szakértői reformkormányt szorgalmaz. Kijelentette: sem a HDZ-vel sem a SDP-vel nem kívánnak koalícióra lépni, és ha nem sikerül megállapodásra jutni a technokrata kormányról, új választások lesznek.

A Crobarometer választások utáni készült felmérése szerint a Híd támogatottsága 12 százalékkal nőtt a választások előtti időszakhoz képet. Húsz hónap után először az SDP átvette a vezetést a HDZ-vel szemben, így az első helyen végzett 29 százalékkal. Második helyen áll a HDZ 28,2, majd őt követi a Híd 19,1 százalékkal.