Az ügyészség bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást a Szociális és Családügyi Minisztériumban végzett megfigyelés ügyében – tudta meg a Népszabadság.

A Szociális és Családügyi Minisztériumban végzett megfigyelés ügyében megtagadta a nyomozást az V-XIII. kerületi ügyészség – írja a Népszabadság. Az egykori osztályvezető, Szolóczki József azért tett feljelentést, mert szerinte Molnár Ilona, a minisztérium közigazgatási államtitkára a tárca hivatali helyiségeiben igazságügy-miniszteri, illetve bírói engedély nélkül helyeztetett el egy magáncéggel titkosszolgálati eszközöket. Mindezt azért, mert lopások történtek az egyik irodában. Az intézkedéséről sem a szociális minisztert, sem a Nemzetbiztonsági Hivatalt nem tájékoztatta. A minisztérium nem cáfolta a megfigyelés tényét, de nem értettek egyet azzal, hogy ez törvénytelen.

Hasonlóképpen látta ezt a kerületi ügyészség is, amely hétfőn bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást. A néhány soros indoklás szerint Molnár Ilona nem követte el a jogosulatlan, titkos információgyűjtés bűntettét, de más bűncselekményt sem. Szolóczki József panasszal él az ügyészség döntése ellen. Nehezményezi, hogy a vádhatóság nem adott elégséges magyarázatot arra, hogy miért nem történt bűncselekmény. Nem vizsgálták a feljelentésében szóvá tett egyéb körülményeket, így többek között azt, hogy a megfigyelés során sérülhettek-e államtitkok.