A kormány az Európai Bizottság újabb informális jelzései alapján javasolta az Országgyűlésnek a bankadóról szóló törvénynek az EBRD egyetértési megállapodásának megfelelő módosítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A javaslat szerint az adó felső kulcsa további 7 bázisponttal (0,07 százalékponttal) csökken, így az eddigi 0,31 százalékos terv helyett 0,24 százalék lesz. Az alsó kulcs változatlan marad, 50 milliárd forintig 0,15 százalék. Az adó alapja – jövőre is – a bankok 2009-es módosított mérlegfőösszege maradna – ismertette a tárca.

A módosításoknak köszönhetően – összhangban a kormány és az EBRD februárban kötött egyetértési megállapodásának szellemiségével – nem változik a szektor egészének adóterhe, 2016-ban a költségvetés bankadóból származó tervezett bevétele nem csökken, azaz a szektor a februári egyetértési megállapodásnak megfelelő adócsökkentésre számíthat – fogalmazott közleményében az NGM.

A kormány a javaslat kidolgozása során folyamatosan egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel, valamint az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságával, hogy a bankadó szabályozás mindenki számára elfogadható és az európai szabályoknak is megfelelő legyen – jelezték.

A kormány továbbra is elkötelezett az EBRD-megállapodás betartása mellett, amelynek megfelelően 2017-től a korábbiaknak megfelelően tovább csökkenne a bankadó teher – hangsúlyozta az NGM. Hozzátették, emellett a kormány olyan szabályozást kíván bevezetni, amely mind a magyar bankok, mind az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága számára elfogadható, és amely a bankok számára egy kedvezőbb, rugalmasabb és előremutatóbb megoldást kínál.

A kormány a 2017-re érvényes bankadó szabályozást 2016. első felében, a 2017. évi költségvetéssel párhuzamosan tervezi benyújtani az Országgyűlésnek. A tavaszig fennálló időtartam lehetőséget teremt egy olyan megoldás kialakítására, amely továbbra is megfelel az EBRD egyetértési megállapodás eszmerendszerének – közölte a tárca.