Befogadta egy kínai bíróság egy délkelet-kínai falu lakóinak keresetét, akik azért perelnek, hogy visszakapják múmiát rejtő Buddha-szobrukat – számolt be róla a helyi média a hétvégén.

A Fucsien tartományi Szanming nevű város középfokú bíróságán Jangcsun település lakóközössége szeretné bizonyítani, hogy az 1995-ben eltulajdonított és később a magyarországi Múmiavilág kiállításon is feltűnt szobornak ők a jogos tulajdonosai és annak visszakövetelése egy holland gyűjtőtől szintén jogos.

Liu Jang, a falu által felfogadott ügyvédi csoport képviselője a Hszinhua hírügynökségnek azt nyilatkozta, a kínai jogorvoslati lehetőség keresésével párhuzamosan holland bíróságon is benyújtják keresetüket. A kínai jogászok szerint a két per nem ütközne egymással. Az egyikkel úgymond a jogsértés megszüntetését, a másikban a falu tulajdonának visszaszolgáltatását szeretnék elérni.

A falu lakói már hivatalos és magáncsatornákon is kapcsolatba léptek a szobor jelenlegi tulajdonosával, mert meggyőződésük, hogy a szobor, amelyhez körülbelül ezer éven át imádkoztak az övék és szeretnék visszakapni. Ezek az egyezkedési kísérletek azonban eddig nem vezettek eredményre.

Az érintett kínai faluközösség szerint a szóban forgó szoborban lévő emberi maradványok Csang-kung Cu-si jangcsuni illetőségű szerzetestől származnak. Nagy tisztelet övezte, amiért embereket gyógyított és terjesztette a buddhista tanokat. 37 éves korában halt meg, önmagát mumifikálva; testét a helyiek a Szung-dinasztia (960-1279) idején ágyazták szoborba, azóta imádkoztak hozzá.