A parlament az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításával megteremtette a vény és a beutaló elektronikus úton történő kiállításának alapjait, és rendezte az egészségügyi ágazat béremelésével kapcsolatos egyes kérdéseket.

A jogszabály megteremti annak feltételeit, hogy 2016. január 1-jétől is meglegyen a törvényi feltételrendszere annak, hogy az egészségügyi dolgozók mozgóbérelemei az egészségügyi ágazati béremelés során megemelt alapilletményhez igazodhassanak.

Rögzítették: készenlétre és ügyeletre valamennyi közforgalmú gyógyszertár és közvetlen lakossági gyógyszerellátást is biztosító intézeti gyógyszertár kötelezhető.

Megteremtették az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) informatikai háttérét. Az EESZT-n keresztül az egészségügyi ellátáshoz, valamint az ellátás monitorozásához, fejlesztéséhez szükséges, rendszerezett adatok, elemzések, tudományos bizonyítékokon alapuló döntés-előkészítő anyagok hozzáférhetővé tételét alakítják ki az egészségügyi szakembereknek, az egészségpolitikai döntéshozóknak.

Az EESZT-hez az egészségügyi szolgáltatókon kívül csatlakoznia kell például a mentőszolgálatnak, a gyógyszertáraknak is.

A szabályozás része a központi eseménykatalógus, amely a beteg életútjának követi nyomon, és ezzel kapcsolatban az orvosoknak a gyógykezeléshez szükséges adatokat biztosítja. Az érintetteknek joguk lesz az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adataik kezelésére vonatkozó engedélyező vagy korlátozó nyilatkozatot tenni, ezt az önrendelkezési nyilvántartás tartalmazza.

Lesz egészségügyi profil is, amely az érintett TAJ-számából, születési idejéből, neméből, továbbá az egészségi állapotával, kórelőzményével, egyes beavatkozásaival kapcsolatos egészségügyi adatokból áll.

Az egészségügyi dokumentumok (zárójelentések, ambuláns lapok, szövettani és patológiai leletek, laborleletek, képalkotó diagnosztikai ellátások leletei, műtéti leírások) nyilvántartásának két módja lehetséges: vagy feltöltik az EESZT-be, vagy az elérési útját, linkjét adják meg.

A módosítással meghatározták az elektronikus vény szabályait. Az ilyen vény kiadásáról a beteg igazolást kaphat, akár elektronikus úton is. Az igazolás birtokában mind a beteg, mind a meghatalmazottja jogosulttá válik a vény kiváltására. Ha a betegnek nincs ilyen igazolása, akkor csak saját maga tudja kiváltani a gyógyszert.

Rögzítik: az EESZT szolgáltatásai legkésőbb 2016. június 1-jétől működnek.

A törvény szerint amennyiben a beutalót elektronikusan állítják ki, ezzel együtt lehetőség lesz a betegek fogadására nyitva álló szabad időpontok elektronikus foglalására. A beteg kap papíralapú igazolást a beutalóról, de a szolgáltató az EESZT útján ellenőrzi azt.

A társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyszerek árához az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egyedi kérelmek alapján méltányosságból támogatást nyújthat. Az új szabály szerint az újonnan megjelenő, korábban még nem kérelmezett gyógyszerek esetében a méltányosságból történő támogatás csak akkor lehetséges, ha azok a magyar betegek kezelése során már bizonyították hatásosságukat és eredményességüket.

Létrehozzák az egyedi méltányossági regisztert a korábban még nem kérelmezett hatóanyagú, illetve indikációjú azon gyógyszer esetében, amellyel kezelendő betegek száma évente várhatóan meghaladja a 15 főt, vagy amelynek napi terápiás költsége termelői/import beszerzési áron számítva meghaladja a 15 000 forintot. Ezzel a költségek keretek között tartása a cél.

Korábban még nem kérelmezett hatóanyagú gyógyszerre kizárólag ezen regiszter felállításáig nyújtható méltányosságból támogatás, utána a regiszterbe történő bevonással támogatható.

Jelenleg egyetlen spermabank sem fogadhat és tárolhat hímivarsejtet, amennyiben nem végez humán reprodukciós beavatkozást, ezért módosították a törvényt, hogy sejtbanknak is fel lehessen ajánlani a spermát.