Betiltották a Kommunista Párt működését Ukrajnában - A kijevi területi közigazgatási bíróság döntött

2015.12.17. Jogi Fórum / MTI

A kijevi területi közigazgatási bíróság betiltotta a Kommunista Párt működését Ukrajnában, helyt adva az igazságügyi minisztérium erre vonatkozó keresetének - derült ki a bíróság honlapján nyilvánosságra hozott közleményből.

A bírósági eljárásban harmadik félként részt vett a parlament emberi jogi ombudsmanja is. Az ukrán igazságügyi minisztérium 2014. július 8-án nyújtotta be a keresetet a bírósághoz. A dokumentum indoklása szerint az Ukrajnai Kommunista Párt (KPU) tevékenysége az ország alkotmányos rendjének erőszakkal történő megdöntésére, Ukrajna szuverenitásának és területi épségének megsértésére irányul. A párt ezen túlmenően háborús propagandát folytat, nemzetiségek közti ellenségeskedést szít, továbbá a tevékenysége emberi és szabadságjogokat sért.

2015. szeptember 30-án a bíróság már felfüggesztette a párt tevékenységét, így a kommunisták nem indulhattak az október 25-i országos helyhatósági választásokon.

A Petro Szimonyenko vezette Ukrajnai Kommunista Párt a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) területi szervezeteként jött létre. Egyszer már betiltotta működését a parlament 1991. augusztus 27-én. A párt viszont újjáalakult, és 1994 októberében a törvényhozás érvénytelenítette a betiltó határozatot.

Az 1952-ben Donyeck megyében született Petro Szimonyenko 1993 óta áll a párt élén. Az 1994-es parlamenti választások óta a kommunistáknak mindvégig volt frakciójuk a verhovna radában egészen a legutóbbi, tavaly őszi előrehozott parlamenti választásokig, amikor a párt nem érte el az ötszázalékos bejutási küszöböt, így kiesett a törvényhozásból. Szimonyenko 1999-ben indult először Leonyid Kucsmával akkori államfővel szemben az elnökválasztáson. Kucsma csak a második fordulóban győzte le. Ezt követően még három elnökválasztáson indult - 2004-ben, 2010-ben és 2014-ben - jóval szerényebb eredményeket elérve.

Viktor Janukovics 2010-es elnökválasztási győzelme után a kommunisták kívülről támogatták a parlamentben az államfő mögött álló Régiók Pártját és Mikola Azarov kormányát.

  • kapcsolódó anyagok
PÁRTOK
UKRAJNA