A Belügyminisztérium (BM) indokoltnak látja a korábban elrendelt 3-as (közepes) terrorfokozat fenntartását – tudatta a tárca közleményben.

A BM szinten tartja a korábban már bevezetett biztonsági intézkedéseket – közölték miután munkaértekezleten tekintették át Magyarország terrorveszélyeztetettségét a Terrorelhárítási Központban (TEK).

Tasnádi László, a BM rendészeti államtitkára, Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Hajdu János, a TEK főigazgatója és Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója meghallgatta a TEK vezetőinek, az Információs Hivatal főigazgatójának és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójának beszámolóját az egyes szolgálatok rendelkezésére álló nyílt, operatív és hírszerzési, valamint a külföldi partnerszolgálatoktól kapott információkról – írták a közleményben.

Az elhangzottak alapján Magyarország veszélyeztetettsége annak ellenére nem zárható ki, hogy konkrét fenyegetettségről egyetlen rendvédelmi szervezetnek és a titkosszolgálatoknak sincs információjuk – hangsúlyozták.

Európa országainak érintettsége miatt a korábban elrendelt 3-as (közepes) terrorfokozat fenntartása indokolt, a figyelem, a már bevezetett intézkedések folyamatosan magas szinten tartása továbbra is elengedhetetlen az ország biztonsága érdekében – írták.

A környező országok gyakorlatához hasonló intézkedések megtételén túl a TEK megerősítette műveleti készenlétét, az ország teljes területén pedig továbbra is érvényben van az országos rendőrfőkapitány által elrendelt fokozott ellenőrzés – olvasható a közleményben.

A TEK az MTI megkeresésére november 25-én azt írta: a november 20-án hatályba lépett, a terrorizmus elleni küzdelem feladatainak egységes végrehajtási rendjéről szóló kormányhatározat szerint a 3-as (közepes) terrorfokozatot kell irányadónak tekinteni. Ez megfeleltethető a korábbi jogszabály alapján kihirdetett B fokozatnak.