Az Európai Bizottság (EB) és a lengyel kormány számára egyaránt fontos a jogállamiság alapelveinek tiszteletben tartása – állapította meg az EB varsói képviseletének vezetője és az európai ügyekért felelős lengyel miniszter Varsóban tartott találkozójukon.

A találkozót Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter kezdeményezte.

A közös sajtóértekezleten Marzenna Guz-Vetter, az EB varsói képviseletének vezetője elmondta: a “jó, tárgyilagos beszélgetésen” sok homályos dolgot tisztáztak, és ismertették a Lengyelországban nemrég elfogadott, az alkotmánybíróság és a közmédia működését szabályozó törvénymódosításokkal kapcsolatos álláspontjaikat.

“A jogállamiság, a média pluralizmusának tiszteletben tartása az Európai Unió alapvető értéke” – hangsúlyozta Guz-Vetter, hozzátéve, hogy az EB-nek kötelessége figyelemmel kísérni ezt az ügyet. Kiemelte azt is, hogy a bizottság a Lengyelországgal fenntartott jó kapcsolatokban érdekelt. Utalt Jean-Claude Juncker amszterdami sajtóértekezletére is, melyen az EB elnöke hangsúlyozta: Lengyelország az EU teljes jogú tagja, fontos, hogy az EB és a lengyel kormány között “baráti és jó kapcsolatok” álljanak fenn.

Konrad Szymanski európai ügyekért felelős lengyel miniszter elmondta: Lengyelország számára prioritás a média pluralizmusának és a jogállamiságnak a tiszteletben tartása, ezért a megbeszélésen “viszonylag könnyen tisztázták álláspontjaikat”. Hozzátette: a lengyel diplomácia fontosnak tartja, hogy sem az EB-t, sem más uniós intézményt ne tekintsenek a Lengyelországban zajló politikai viták résztvevőjének. “Arról van szó, hogy az EB továbbra is pártatlanságára hivatkozhasson, azon intézményi szerepére, mely a szabályokat védi, és az összes államot egyformán kezeli” – fejtette ki. “Úgy gondolom, egy lépést tettünk abban az irányban, hogy ezt az állapotot elérjük” – szögezte le Szymanski.

A tárcavezető ezzel megerősítette Waszczykowski megfogalmazott álláspontját. A lengyel külügyminiszter azt kifogásolta, hogy egyes uniós tisztségviselők a lengyelországi helyzettel kapcsolatos sajtónyilatkozataikkal megkerülték a lengyel kormány és az uniós szervek közötti hivatalos kommunikációs csatornákat.

Az EB a biztosok következő tanácskozásán, január 13-án tart vitát a jogállamiság általános lengyelországi helyzetéről.