Az eddigi háromról tíz lejre (210 forintról 700-ra) növelte a magukat eltartani nem tudó menedékkérők napi élelmiszeradagjára szánt pénzösszeget a román kormány.

Az elfogadott határozat a román menekültügyi eljárás számos részletét módosítja, hogy – a kabinet közleménye szerint – mindenben megfeleljen a vonatkozó európai irányelveknek.

A jogszabály szerint a külföldi állampolgár védelmet igénylő kérelmét – a nála található iratokkal együtt – a bevándorlási hivatalhoz kell eljuttatni a román hatóságoknál való jelentkezésétől számított három napon belül.

A módosítások sorában olvasható, hogy a román hatóságok “arányos kényszerítő erőt” alkalmazhatnak a menedékkérővel szemben, ha az nem hajlandó alávetni magát az előírt fényképezésnek és ujjlenyomatvételnek. Erre csak tanú jelenlétében kerülhet sor, akinek ezt aláírásával kell igazolnia az erő alkalmazásáról készítendő jegyzőkönyvben.

A kormányhatározat kitér arra, hogy a tolmácsok, illetve a menedékkérő származási országát ismerő “megbízható” szakértők igénybevételének költségeit a bevándorlási hivatal fedezi. Az élelmiszerre szánt napi tízlejes összeg mellett a menedékkérők további hat lejt kaphatnak naponta tömegközlekedésre és tisztálkodásra. Akiknek az elszállásolását a román állam nem tudja megoldani az e célból kialakított menekültközpontokban, azoknak havi 450 lejt adnak albérletre.

Nyári időszakban 67 lejes, téli időszakban pedig 100 lejes ruházkodási támogatást kaphatnak egy-egy alkalommal, a menedékkérőknek azonban csak akkor jár segély, ha nincs miből eltartaniuk magukat.

Tavaly az első félévben – 2014 azonos időszakához képest – mindössze 12 százalékkal, 750-re nőtt a Romániában menedéket kérő külföldiek száma. Az országot az év második felében is elkerülte a migránsválság, de a román bevándorlási hivatal erről az időszakról még nem tett közzé hivatalos összesítést.