A Jogi Fórum szakportál gazdája, a Jogászoknak Kft. állásfoglalást tett közzé, elhatárolva magát azoktól a vállalkozásoktól, melyek az ügyvédeket kéretlen elektronikus levelekkel zaklatták. Az egyik spamküldő társaság nyilatkozata is olvasható a honlapon, ígéretük szerint a jövőben tartózkodnak a kéretlen levelek postázásától.

“A Jogászoknak Kft. sajnálattal tapasztalja, hogy a magyar internetes reklámpiac bővülésével egyidejűleg jelentős mértékben nő a kéretlen reklám e-maileket (spam) küldő vállalkozások száma. Sajnálatos módon a közelmúltban a Jogi Fórum Ügyvédi Szaknévsorában szereplő ügyvédek címére is érkezett ilyen jellegű kéretlen reklám e-mail” – olvasható a www.jogiforum.hu portálon. A szerkesztők hozzáteszik, hogy a Jogászoknak Kft. az érintettek címét senkinek nem adta át, és a levelek kiküldéséhez sem járultak hozzá. Szilágyi Károly, a portál főszerkesztője elmondta, decemberben jelzéseket kaptak arról, hogy kéretlen elektronikus levelekkel bombázzák az ügyvédek szaknévsorán szerepelő személyek postaládáját. Öt társaságot azonosítottak, amelyek a Jogi Fórum honlapján keresztül jutottak az e-mail címekhez. Közülük egy volt, amelyik már a levélben feltüntette, honnan jutott a címadatbázishoz, a többi esetben ez nem volt bizonyítható.
Mindezek után a www.jogiforum.hu internetes oldalon az állásfoglalás mellett közzétették a Julianus Számítástechnikai Tanácsadó és Szolgáltató Kft. nyilatkozatát is, amelyben elismerik, hogy kéretlen leveleket küldtek az általuk összegyűjtött címekre. A társaság ügyvezetője elismerte, hogy tisztában van a kéretlen üzenetek továbbításának tilalmával, a jövőre nézve pedig kijelentette: “Kötelezettséget vállalok arra, hogy a jövőben az így megszerzett címekre reklámcélú e-maileket nem küldök, a Julianus Kft. birtokában lévő címek listáját megsemmisítem.”

Szilágyi Károly hangsúlyozta, adatbázisukban 140 ügyvéd címe szerepel, és gondolkodnak azon, hogyan lehetne nehezebben hozzáférhetővé tenni a voltaképpen nyilvános e-mail címeket. “Az állásfoglalás az elrettentés egyik eszköze, hangsúlyozni szeretnék, hogy aki jogosulatlan adatkezelést követ el, mire számítson.” – tevékenység a hatályos jogszabályok alapján is elítélhető, tekintettel a polgári törvénykönyv, a büntető törvénykönyv, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseire. A jogosulatlan adatkezelők egyéves szabadságvesztéssel sújthatók. Szilágyi Károly ezen túl a kártérítési igény lehetőségét is megemlítette.