Komplex jogvédelmi oktatási segédletet készített az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) egyetemi és saját akkreditált képzéseihez. A jegyzetek az alapozó jogismeretek mellett külön speciális – beteg-, ellátott-, gyermekjogvédelmi – ismeretanyaggal segítik a kurzusok elsajátítását és a hallgatók felkészülését.

A Központ a gyakorlatorientált előadások mellett arra törekszik, hogy naprakész, részletes összefoglaló anyaggal is segítse a hallgatókat, így a februárban induló egyetemi képzésein már a komplex jogvédelmi jegyzeteket is biztosítja a résztvevőknek.

Mint ismeretes az OBDK az orvosi egyetemeken – így a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi és Gyógyszerésztudományi Karán, valamint a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán -, és számos jogi egyetemen – Miskolci Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem Állam és – Jogtudományi Karán – továbbá a tavalyi évtől kezdve pedagógiai karokon – a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karon és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karon – is indít jogvédelmi kurzusokat. Emellett a Központ három éve hatósági jellegű képzéseként oktat jogvédelmi ismereteket az orvosok, ápolók, védőnők, gyógyszerészek, jogászok, pedagógusok, hittan tanárok, szociális munkások valamint szociálpolitikusok részére.

Az OBDK jelen kötetsorozata a hallgatók informáltságának, szélesebb körű tájékoztatásának erősítése mellett várhatóan a szakterületek dolgozóinak is hatékony támogatási eszközként szolgálhat a mindennapi munkavégzéshez, így azt a Központ által indított minősített szakmai továbbképzéseken is a hallgatók rendelkezésére bocsátja.