Egyiptomban őrizetbe vették az első gyanúsítottakat Hisám Barakát főügyész tavalyi meggyilkolásával kapcsolatban; a belügyminiszter bejelentette, hogy a merényletben 14 ember vett részt, és a hatóságok mindannyiukat elfogták.

A főügyészség ugyancsak vasárnap megjelent közleményében még hat gyanúsítottról volt szó. A közlemény szerint a letartóztatottak legtöbbje a szunnita világ szellemi központjának számító al-Azhar egyetem diákja.

Hisám Barakát tavaly júniusban esett áldozatul egy robbantásos merényletnek. A hatalomból 2013-ban kiszorított iszlamisták elleni könyörtelen hatósági hadjárat egyik legfontosabb szereplője éppen az irodája felé tartott egy autókonvojjal, amikor járművét hatalmas erejű detonáció repítette a levegőbe. Egyiptomban közel három évtizede nem öltek meg ilyen magas rangú tisztségviselőt.

Magdi Abdel-Gaffár belügyminiszter sajtótájékoztatóján kijelentette: a “legkorszerűbb technikai eszközökkel” végrehajtott nyomozás eredménye szerint a merényletet a 2013-ban megbuktatott elnök, az iszlamista Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség hajtotta végre, a Gázai övezetet uraló palesztin szervezet, a Hamász támogatásával.

Abdel-Gaffár szerint a gyanúsítottakat a testvériség egyik magas rangú, Törökországban menedéket kapott tagja bízta meg Barakát meggyilkolásával. Az illető, Jahja Músza korábban a Murszi-rezsim egészségügyi miniszterének szóvivőjeként szolgált. A belügyminiszter elmondta, hogy Músza ezzel egy időben megbízta a Hamász egyik hírszerző tisztjét a merénylet előkészítésével és a végrehajtók kiképzésével.

A kiszemelt merénylők Abdel-Gaffár szerint Gázában kaptak harci kiképzést, ezután az – általa a Muzulmán Testvériség fegyveres szárnyának nevezett – Hamász felügyelete alatt megfigyelték a főügyész lakását, majd ugyancsak a palesztin szervezet útmutatásával helyezték el a később felrobbant 80 kilogrammos pokolgépet.

A belügyi tárca vezetője elmondta, hogy a Nílus-deltában bujkáló terrorsejt mind a 42 tagját elkapták. Hangsúlyozta, hogy további akciókra, egyebek mellett külföldi követségek elleni támadásokra is készültek.

Az egyiptomi tévécsatornákon az élőben közvetített sajtótájékoztató után a vallomást tevő gyanúsítottak voltak egyenként láthatóak.

A vasárnapi fejlemények megfelelnek a jelenlegi hatalom meggyőződésének, amely szerint az észak-afrikai országban fokozottan teret nyerő terrorcsoportok jelentette veszély hátterében a Muzulmán Testvériséget támogató török vezetés, illetve az iszlamista szervezetből az 1980-as években kialakult Hamász áll.