Az OVB szerint nem törvénytelen, sőt kifejezetten helyes, hogy a kormány reklámokban számol be tevékenységéről. Az ellenzék szerint viszont a kormány közpénzen kampányol, és ezzel megsérti a törvényt.

Az OVB állásfoglalását Kovács László szocialista pártelnök és Nagy Sándor kérte. Az ellenzéki képviselők szerint a kormány megsérti a választási törvényt a tévében és óriásplakátokon megjelenő hirdetéseivel. A képviselők szerint ugyanis költségvetési pénzből nem szabad kormányreklámra költeni, illetve nem többet, mint amennyit egy-egy szervezetnek és jelöltnek a törvény megenged. A hirdetések viszont véleményük szerint ennél jóval többe kerültek.

A választási bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy hiába alapul pártok szövetségén a kormány, jogi szempontból a két szervezet teljesen különböző. Ezért az egész választási eljárás és maga a választási törvény sem vonatkozik a kormányra. Az OVB-nek így nem lehet semmi dolga a beadvánnyal. A testület tagjai abban is egyetértettek, hogy a kormánynak kifejezetten feladata a munkájáról tájékoztatni a közvéleményt, ezt mind az alkotmány, mind a nyilvános adatokról szóló törvény előírja.

Tóth András MSZP-s képviselő szerint a kormány csak 2001 első félévében több mint 1,3 milliárd forintot költött reklámra, és úgy gondolja, hogy ez a reklámsorozat nem tekinthető a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalának, mert arra más bevett formák vannak, míg a reklám célja egyértelműen a népszerűsítés.