Elvetette a lengyel parlament a belügyminiszter menesztését - Rendőrségi állapotokra hivatkozva szavaztak róla

2016.03.17. Jogi Fórum / MTI

Bizalmat szavazott a lengyel szejm Mariusz Blaszczak belügyminiszternek, akinek leváltását az ellenzék követelte a rendőrség állítólagos rendezetlen állapotára hivatkozva.

A parlamenti alsóházban tartott bizalmatlansági szavazáson az abszolút többséget élvező Jog és Igazságosság (PiS) párton kívül a harmadik legnagyobb parlamenti frakció, az ellenzéki Kukiz'15 egy része is kiállt Blaszczak mellett, miközben a többi ellenzéki tömörülés - a Polgári Platform (PO), a Nowoczesna (Modern), valamint a Lengyel Parasztpárt - többségében a miniszter menesztésére voksolt.

A bizalmatlansági indítványt a fő ellenzéki erőt képező PO nyújtotta be, azzal érvelve, hogy Blaszczak "nem felügyeli megfelelően a rendőrség munkáját". Példaként azt hozta fel, hogy a belügyminiszter február közepén leváltotta Zbigniew Maj rendőrfőkapitányt, akit tavaly decemberben ő maga nevezett ki, de közben meggyanúsították azzal, hogy érintett egy néhány évvel ezelőtti korrupciós ügyben. A PO kifogásolta, hogy Blaszczak több más magas rangú rendőrtisztviselőt is leváltott, "mellőzve a szakmai szempontokat és az illetők eddigi szolgálati pályafutásának figyelembe vételét".

A voksolást megelőző parlamenti vita során felszólaló Beata Szydlo kormányfő azt vetette a PO szemére, hogy a bizalmatlansági szavazásból politikai tőkét akar kovácsolni. Szydlo felsorolta azokat az intézkedéseket, melyekkel Blaszczak szerinte javított a lengyel rendőrség felkészültségén. "Teljes bizalommal vagyok iránta" - szögezte le a miniszterelnök.

Blaszczak tárcája felel egyebek között a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozó, valamint a szintén júliusban esedékes krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozó megszervezésekor bevezetendő biztonsági intézkedésekért. 

  • kapcsolódó anyagok
LENGYELORSZÁG