Az örökbefogadási eljárást egyszerűsítő, az elhagyott gyerekek adoptálását állami támogatással ösztönző törvénymódosítást fogadott el a bukaresti képviselőház.

Az egyhangúan megszavazott tervezet szerint kétévesnél nagyobb gyerekek örökbefogadása esetén a szülő egy évig terjedő “összeszokási” szabadságra jogosult, amelynek időtartama alatt havi 1700 lejes (120 ezer forint) állami támogatásban részesül. Romániában jelenleg 1900 lej a nettó átlagbér. Florica Chereches liberális képviselő a szavazás alkalmával elmondta: Romániában évek óta 60 ezer körül mozog az állami gondozásban lévő gyerekek száma. Évente ezer újszülöttet már a kórházban elhagynak a biológiai szülők. A romániai árvák közül tavaly szeptemberig mindössze 3800-at nyilvánított örökbe adhatónak a kiskorúak törvényszéke. Tavaly 562 gyereket fogadtak örökbe román és 11-et külföldi állampolgárok.

Romániában a gyermekvédelmi hatóság – önkéntes, vagy hivatásos – nevelőszülőkre bízza az eltaszított, sok esetben már a szülészeten elhagyott gyerekeket. Ahhoz, hogy örökbe lehessen adni őket, a szakhatóságnak be kell szereznie – a negyedfokú rokonokig terjedően – egy-egy írásos lemondó nyilatkozatot a biológiai család minden “elérhető” tagjától. Ez sokszor elhúzódik, nagyobb gyerekeket pedig kevesen mernek örökbe fogadni.

A most elfogadott törvénymódosítás szerint a kiskorúak törvényszéke a beidézett biológiai rokon távolmaradását is úgy értelmezheti, hogy az illető hozzájárul a gyerek örökbeadásához. Lerövidülnek továbbá az ügyintézési határidők és az a terminus is, amíg a biológiai szülők meggondolhatják magukat lemondó nyilatkozatuk aláírása után.

A törvénymódosítást tavaly a szenátus is megszavazta, így hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.