A német kormány ülésén elfogadta és a szövetségi parlament (Bundestag) elé terjesztette a szexuális bűncselekmények büntetésének szigorításáról szóló törvényjavaslatát.

A tervezet szerint büntetendővé kell tenni az olyan szexuális cselekményeket, amelyek az egyik fél akarata ellenére valósulnak meg, de az elkövető nem alkalmaz vagy nem helyez kilátásba erőszakot, hanem a meglepetés erejét alkalmazva kihasználja, hogy áldozatának nem marad ideje a védekezésre, vagy visszaél azzal, hogy az áldozat – például testi okok miatt – nem is tudna védekezni, vagy még nagyobb sérelemtől tartva eltűri a cselekményt.

Németországban eddig a nemi erőszak vagy kényszerítés eseteinek csupán 10 százaléka végződött feljelentéssel, és az ilyen ügyek mindössze 8 százaléka végződött elmarasztaló ítélettel, mert nem volt elég jogi lehetőség ezen cselekményeknek büntetésére. A kormány javaslata ezt a gondot orvosolja – mondta a kormányülés után Heiko Maas igazságügyi miniszter.

Áldozatvédő szervezetek elégedetlenek a jogszabály-módosító indítvánnyal. A kormány ugyan jó irányba tett egy lépést, de javaslatai hiányosak és gyengék – közölte a Fehér Gyűrű egyesület, amely szerint büntetendővé kell tenni valamennyi szexuális cselekményt, amely az egyik fél akarata vagy beleegyezése ellenére valósul meg.

Arra van szükség, hogy “egy világos ‘nem’ elég legyen az elkövető megbüntetéséhez” – áll a szervezet közleményében.

Az igazságügyi tárca a nők ellen szilveszterkor elkövetett szexuális támadások előtt kezdett hozzá a módosító javaslat kidolgozásához. Szilveszterkor a feljelentések szerint az áldozatoknak többnyire fogdosást, tapogatást kellett elszenvedniük, ez pedig egyelőre nem minősül szexuális bűncselekménynek, hanem csak sértegetésnek. A kormány javaslata nem is terjed ki erre a területre, de a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának jogi szakpolitikusai jelezték, hogy a fogdosás, tapogatás büntetendőségének kimaradása miatt nem elégedettek a javaslattal, így az a parlamenti tárgyalás során tovább szigorodhat.