Továbbra sem ért egyet az európai menekültválság kezelésének mikéntjéről a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszocialista Unió (CSU) vezetősége. Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke és Horst Seehfoer bajor kormányfő, a CSU elnöke több mint három órán át tárgyalt eredménytelenül a berlini kancellári hivatalban.

A megbeszélésről csak annyi szivárgott ki, hogy az álláspontok nem közeledtek, és a felek megítélése szerint sok munkára van még szükség a konfliktus feloldásához.

A megbeszélésen részt vett a CDU és a CSU főtitkára, a pártok szövetségi parlamenti képviselőinek vezetői és Peter Altmaier kancelláriaminiszter, a szövetségi kormány menekültügyi koordinátora.

Angela Merkel továbbra is az európai uniós tagállamok összefogásában és a Törökországgal folytatandó együttműködésben látja a kiutat a válságból, és nem tartja célravezetőnek az egyoldalú tagállami intézkedéseket. Horst Seehofer viszont éppen ilyen lépéseket sürget hónapok óta.

A bajor kormányfő egyebek között figyelmeztetéssel, fenyegetéssel, több ultimátummal próbálta irányváltásra bírni a kancellárt. Végső lehetőségként a CSU felbonthatja a szövetséget a CDU-val, és bajor tartományi pártból országos párttá alakulhat, de Horst Seehofer ettől egyelőre elzárkózik. A Passauer Neue Presse című újságban csütörtökön közölt interjúban kiemelte: a CSU továbbra is azt tartja a helyes megoldásnak, ha nem alakul át országos párttá, hanem igyekszik “ráhatni” a CDU-ra.

Ugyanakkor senki nem tudja garantálni, hogy ez örökké így lesz – jegyezte meg.

Horst Seehofer kiemelte: nem vár a CDU-tól nyilvános bejelentést arról, hogy változtat menekültpolitikáján. Azonban ez a politika mégiscsak változott az utóbbi hónapokban. Elég csak rápillantani a görög-macedón határon készült képekre, amelyek “nyomorúságos állapotokat” mutatnak.

“Mégsem hallom egyetlen politikustól sem, hogy humanitárius okokból az összes menekültnek Németországba kell jönnie. Ez már a német politika kiigazítását jelenti, hiszen a magyarországi menekültek beengedéséről hozott tavaly szeptemberi döntést éppen a humanitás érvével indokolták, vagyis mégis van kiigazítás, csak nem ismeri el senki nyilvánosan” – mondta Horst Seehofer.