A brüsszeli bíróság öt év szabadságvesztésre és mellékbüntetésként 3000 euró pénzbírságra ítélt három magyar férfit, magyar prostituáltak futtatóit. Az elítéltek nem jelentek meg sem az első tárgyaláson, sem az ítélethirdetésnél, ismeretlen helyen tartózkodnak.

A büntető bíróság 54. számú tanácsa a 35 éves Bribek Lászlót és 32 éves öccsét, Zoltánt valamint a 38 éves Rusza Gábor magyar állampolgárokat ítélte el üzletszerű kéjelgés elősegítése illetve kitartottság vádjával. A három fiatal magyar nőt a brüsszeli északi pályaudvar környékén levő bárokban figyelték meg tavaly nyáron a csendőrség nyomozói. Mivel szélesebb körű prostitúciós hálózatra gyanakodtak, házkutatást tartottak náluk és kihallgatták őket. A perben meg nem nevezett fiatal nők nem titkolták, hogy futtatóik, akiket ők az élettársaiknak neveztek, eleve azzal a céllal hozták ki őket Brüsszelbe, hogy prostitúcióval foglalkozzanak. Elismerték, hogy keresményükből adnak a három férfinak is. Tagadták, hogy futtatóik bármikor erőszakot alkalmaznának velük szemben, és közölték, hogy a per után is eddigi életmódjukat akarják folytatni. A három férfi a kihallgatás során semmilyen tevékenységgel nem tudta igazolni megélhetését. Mivel az üzletszerű kéjelgést a belga törvények nem büntetik, a nők ellen nem emeltek vádat. A férfiakat a vádemelés ellenére nem állították elő, s így feltehetően szökésben vannak. Az ügyész és a bírónő az erőszak hiánya ellenére a bűncselekmény társadalmi veszélyességére való tekintettel ragaszkodott a súlyos ítélethez, aminek egyelőre viszont nem szereztek érvényt.