Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyal a kormányzati informatikai rendszer elleni hétvégi támadásról.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: következő, szerdai ülésükön a Belügyminisztériumtól és a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől is tájékoztatást kérnek a támadás körülményeiről, részleteiről, az elhárítása és a rendszer helyreállítása érdekében megtett intézkedésekről.

A Belügyminisztérium (BM) szombat délután közölte, hogy 24 óra alatt több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot. A BM ugyanakkor jelezte: a támadásokat sikerült elhárítani. A támadások a kormányzati informatikai hálózat nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül történtek – írták.

Az M1-en elhangzott, hogy egyetlen nap alatt mintegy 62 ezer támadás érte a kormányzati informatikai hálózatot.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás. Ugyanakkor hozzátette: a kormányzati adatbázisoknak fejlett informatikai védelmi rendszerük van. A főtanácsadó szombat este azt mondta: egyelőre nem tudni, ki áll a támadás hátterében.

Ormós Zoltán internetes szakértő azt mondta: az ilyen típusú túlterheléses támadással komoly eredményt nem lehet elérni. A támadók nem tudnak például adatokat megszerezni, így csak propagandacéljaikat szolgálhatja a kormányzati informatikai hálózat elleni támadás. Annyit érnek el, hogy a támadott szerver “lehasal” – jegyezte meg a szakértő.