Friedmann Bernát: Börtönügyi törvényhozás - A Jogtudományi Közlöny 1867. évi 14. számából

2016.04.11. Jogi Fórum / Összefogás a Börtönügyért Egyesület

A Jogtudományi Közlöny 1867. évi 14. számában jelent meg Friedmann Bernát jogszigorló írása Börtönügyi törvényhozás címmel.

„Börtönügyi törvényhozás.

A börtönintézményt hazánk törvényei részint mint büntetést, részint mint vizsgálat alatti letartóztatást ismerik. A „praxis criminalis” (I. r. 20. fej. 2. §.) mint a tortura egy nemét határozza meg: „Incarceratio est species, et quasi unus gradus torturae, ex ratione multiplicis incommodi et squalorum carceris.” S ebben csak teljes igazat adhatunk neki, ha régi börtöneink berendezését veszszük figyelembe, melyekben minden csak a fogoly kinzására és testi-lelki megrontására szolgált. S épen ez okból teszi az 1791: 43. tcz. helyesen egyenlővé a 3 évi börtönbüntetést a halállal, mert régi börtöneinkben átszenvedett 3 év alatt tönkre ment a tisztátalanság és egészségtelenség miatt a test, és megromlott a gonoszokkali kényszeritett együttlét miatt a lélek.
Nem tulzott Szemere, midőn mondá börtöneinkről, hogy „az ember mint hibás hozatik be, és mint gonosztevő eresztetik szabadon” (Büntetésről 95. l.) s nem nagyitott Eötvös akkor, midőn a börtöneinkben létezett elerkölcstelenedésről szólván, állitá, hogy „a tömlöcz ördöggé teheti az embert” (Themis, II. füzet. Vélemény.)
Épen börtöneink eme rosz berendezése, s azon körülmény, hogy a vádlottak és elitéltek nem különöztettek el egymástól, — tette azt még jogtalanabbá ez utóbbiakra nézve, kik a börtönök eme hiányai miatt bünhödtek, mielőtt elitéltettek volna. Hasonló véleményen van a ,,praxis criminalis” is, midőn a vizsgálati fogságról szól: „Carcer enim non est eo fine ordinatus, ut ante condemnationem sit poena, verum solum ut securioris custodiae locus mediumque ad continendos et custodiendos homines, non vero ante tempus puniendos et excruciandos.” — De a büntetésül kimért börtönbüntetésről is igy nyilatkozik: „Sed et cum talibus caute procedendum; ne carcer, pro emendationis modo et medio destinatus, incarceratum vita privet, aut sanitati illius obsit.”
Midőn valaki nem követett el oly fokozatu büntettet, mely miatt a biróság halállal találta volna igazságosnak őt büntetni; midőn a hóhér pallosától megmentette s enyhébben — bizonyos időre szóló szabadságvesztéssel — akarta fenyiteni: bebörtönöztetett; és itt vagy lassú halál ölte meg, vagy, ha vastermészete kitarthatá, legalább örök nyomorék s munkára képtelenné vált.
Börtöneink hiányos és káros akkori állapotának legsötétebb és legélethübb leirását a kir. helytartótanácsnak 1820. évi 23,493. számu felterjesztésében találhatni, mely következőkép szól: „Namque confitendum est, tristem docere experientiam, quod in multis jurisdictionibus, iam ob insalubrem loci situm, iam ob angustiam spatii, inevitabilemqe saepe necessifatem, prorsus inproportionatum ad singula ergastula numerum exacervandi, non paucorum quoque phisicae constitutioni irreparabile adferatur detrimentum.” (Opin. Dep. Regn. in Jurid. IV. 68. p.)
Ide járult még a legsulyosabb közmunkák teljesitése, melynek czélellenességét minden külföldi törvényhozás elismerte, s melyről Vuchetich hazánkat illetőleg — sajnos — azt mondja: „Poena operis publici in regno nostro usitatissima est.”
Nem akarjuk itt hazánk régi börtönrendszerét s az a körüli törvényhozást körülményesen megismertetni. Czélunk megközelitését ez nem mozditaná elő. Csak néhány vonást mutatunk fel a sötét képből.
A hiányok egy nagy része távolittatott ugyan el a mult század vége felé és e században, helytartótanácsi rendeletek által; de mindamellett maradt még elég arra, hogy a büntetés czélját és sikerét teljesen meghiusítsák.
Emlitésre méltók ezen jótékony rendeletek közül:
Az 1752. május 18-ki és 1768. decz. 5-ki főispáni utasítás, mely kellőleg felszerelt börtönökről való gondoskodást parancsol.
Az 1783. april 5-ki és 1819. jul. 6-ki H. I., melyek a férfifoglyokat a nőktől, nagyobb gonosztevőket a kisebb bűnösöktől rendelik elkülöniteni.
Az 1832. szept. 25-ki H. I., mely a rabok szállitásánál szokásban volt vashegedü használatát tiltotta meg.
Az 1815. jun. 27-ki 18,480. sz. H. I., mely az életveszélyeztető munkákat kellő vigyázat nélkül rabokkal végeztetni szorosan megtiltá.
Az 1813. aug. 13-ki 23,974. sz., ugyszinte az 1818. szept. 1-én kelt 21,561. sz. H. I., melyek a rabok élelmezése, a rabtartási költségek és a raboktól elvett holmiknak mily módon történendő őriztetése körül intézkednek.
Az 1818. szept. 29-ki 26,841. sz. H. I., mely a vallatásoknál bármely eröszakot használni hivatalvesztés büntetése alatt tilt.
Az 1819. febr. 25-diki 5220. sz., 1820. decz. 12-iki 31,137. sz. és 1821. okt. 16-ki 26296. sz. H. I., melyek (a minden vallásbeli) rabok hitbeli és erkölcsi oktatását rendelik stb.
Ezen egyes rendeletek azonban nem alakitották át az egész börtönrendszert. Főbb hibáival megmaradt az a régi, azon büntetési mód, mely javitani oly kevéssé volt alkalmas. De a külországokban támadt mozgalom a börtönügy gyökeres javitása és a büntető törvényekkel való összhangba hozatala iránt hazánkban is pártolókra talált e század 3-dik és 4-dik tizedében. B. Eötvös, Lukáts, Szemere, Sárváry és Balla szakavatott tudományossággal és nemeslelkü emberszeretettel tárgyalták jeles munkáikban a fogházjavitás kérdését. Ennek közvetlen eredménye lett, hogy a megyékben is kezdtek e kérdésről gondoskodni, s több helyütt tetemes költekezéseket tettek a börtönök átalakitására. Ezek közül emlitésre méltók a komárom-, pozsony- és torontálmegyei, melyek a magányrendszer szerint épültek; a pestvárosi és megyei, jászberényi, miskolczi, kassai, szegszárdi, balassagyarmati, gyulai, aradi és kaposvári, melyek dolgozóházakkal voltak összekötve.
A jó irány képviselőházunkban is pártolókra talált. Hosszasan tartott a véleményharcz a magán- és auburni rendszerek egymás feletti előnyei miatt. Győztes az előbbi lett. Az 1843-diki büntetőjavaslat a magánrendszert fogadta el, mondhatni, majdnem tökéletesen az amerikai különelzárás szellemében.
Előbb birtunk tehát oly büntető codexszel, mely a börtönrendet is magában foglalja, s előbb fogadtatott el nálunk a magánrendszer, mint Olaszhon- (1853), Spanyolország és a legtöbb német tartományokban (Baden 1845-ben, Németalföld 1851-ben).
Megvolt a mű, de azon mostoha viszonyok, melyek az 1843-ki büntetőjavaslatot átalában nem hagyták érvényre juthatni, megakadályozták a magánrendszer életbeléptetését is. Majd jött az 1852-diki osztrák büntető törvénykönyv, s annak szellemében rendezvék máig is börtöneink; holott a nem magyar birodalmi tartományokban egy 1865. évi decz. 4-én kelt miniszteri rendelet a börtönügy javítása tekintetéből igen czélszerü intézményeket és a további haladásra nézve sikert igérő előzményeket léptetett életbe (Reichsgesetzblatt 1865. Nro. 109).
Most azonban bekövetkezett nálunk is azon kor, midőn a fejedelem visszaadta alkotmányát a nemzetnek, s ez alkotmányos élet, mely hivatva van a 18 év óta elmulasztottakat helyrehozni és a legsürgősebb bajokat orvosolni, bizonyára uj büntető codexet és uj börtönrendet is adand.
Az 1843-diki büntetőjavaslat 3-dik részében foglalt börtönrendszer alkotása óta annyi kisérlet tétetett külföldön a börtönügy terén, annyi tapasztalat gyüjtetett egy legczélszerübb büntetési mód megismerése tekintetéből, hogy javaslatunk ennek figyelembe vétele nélkül, bár jelességét keletkezési korához képest a külföld is dicsérőleg méltányolta, most már oly hiányokkal fog birni, melyeket egy, a mostani kor kivánalmainak megfelelő börtönrendszer életbeléptetésénél figyelmen kivül hagyni annyit tenne, mint megvetni egy világ bölcs tapasztalatait s ezáltal vétkezni a nemzet irányában, ha nem azt nyujtja neki a törvényhozás, mit a hosszu várakozás után olyannyira megérdemelt.
A bekövetkező reform biztos reményében legyen megengedve alulirtnak két értekezés közlése által, addig is, mig e tárgy országgyülési tárgyalás alá kerül és tekintettel az igazságügyi minisztérium ideiglenes teendőire, a szakértő közönséget eszmecserére felhivni, — ezen lap igen tisztelt szerkesztőjének engedelmével értekezvén:
1) egy a jelenkori külföldi tapasztalatok alapján czélszerünek tekinthető börtönrendszer alapfeltételei- és főkellékeiről;
2) az 1843-ki büntetőjavaslat börtönrendszerének a külföldi haladással való összehasonlításáról.
FRIEDMANN BERNÁT, jogszigorló.” 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS