A Microsoft elleni perben a szoftveróriást képviselő ügyvédek szerint az Oracle egyik elnökhelyettese bíztatta az igazságügyi minisztérium és a 18 állam közül kilenc által felajánlott perenkívüli egyesség elutasítására, és szigorúbb feltételek követelésére a kilenc továbbra is bírói döntést sürgető államot.

A Microsoft szerint az Oracle elnökhelyetteseként dolgozó Ken Glueck volt a szigorítás egyik “elsődleges mozgatója”, továbbá “az Oracle a Microsoft egyik leghangosabb kritikusa, és legellenségesebb vetélytársa, így talán nem meglepő hogy az Oracle szorosan együttműködött a megállapodást elutasító államokkal, elősegítve azok megtévesztését, és drákói szigorúságú javaslataik kidolgozását”. A Microsoft riválisait tömörítő csoport szerint semmi különös nincs abban, ha a cégek információval látják el a peres feleket, hiszen a per éppen a piaci magatartásról szól, ebben a témakörben pedig ők rendelkeznek a legtöbb valódi tapasztalattal és adatokkal.