Kivizsgálják a papok által érintett pedofil ügyeket Franciaországban - Független nemzeti bizottságot is létrehoznak - a püspöki konferencia eredményei

2016.04.13. Jogi Fórum / MTI

A francia katolikus egyház jelezte, hogy mindent olyan pedofilügyet kivizsgál, amelyben papok érintettek, még a múltban történteket is.

A döntésre azt követően került sor, hogy Lyonban az egyházmegye több tagja, köztük Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetője, Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek ellen is rendőrségi vizsgálat indult papi pedofília elhallgatása miatt.

A francia püspöki konferencia ezért a pedofília elleni harc érdekében több intézkedésről is döntött. Létrehoznak egy világi ember által vezetett "független nemzeti bizottságot", valamint minden egyházkerületben egy olyan központot, ahol meghallgatják az áldozatokat - jelentette be Georges Pontier, a francia püspöki konferencia elnöke, Marseille érseke.

Lyon érseke ellen, aki 2002 óta tölti be a tisztséget, jelenleg két eljárás is folyamatban van.

Az első január végén kezdődött, amikor is a jelenleg a 70-es éveiben járó Bernard Preynat pap beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a Lyon külvárosában rá bízott gyerekeket. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy "az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket", ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta a papi hivatását. Az áldozatok kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazás miatti panasz elmulasztásának gyanújával tettek feljelentést a lyoni egyházmegye több vezetője, köztük a 65 éves Barbarin ellen, aki egy februári interjúban elismerte, hogy "2007-2008 táján" értesült a pap "viselkedéséről".

"Az egyházkerületek történetében vannak még olyan esetek, régiek is, amelyekre muszáj fényt deríteni. Elkötelezzük magunkat ezen feladat mellett, ahogy azt megtesszük minden tudomásunkra jutó esetben" - mondta Georges Pontier. Azt is bejelentette, hogy az áldozatok fogadására létrehozandó központok mellett egy internetes oldal is elindul, ahol a sértettek közvetlenül jelentkezhetnek. A független nemzeti szakértői bizottságot egy világi szakember fogja vezetni, tagjai pedig bírók, orvosok, pszichológusok, szülők lesznek. A bizottság "feladata, hogy tanácsokkal szolgáljon azon püspökök számára, akiknek elítélendő cselekedetet elkövetett papokkal van dolguk" - hangsúlyozta a püspöki konferencia elnöke.

A francia katolikus egyház már 2001-ben is elkötelezte magát a pedofil ügyek elleni fellépésben, amikor is egy püspököt azért ítéltek el, mert nem tett panaszt egy, a tudomására jutott szexuális bántalmazásról. Az utóbbi hetek eseményei viszont azt bizonyítják, hogy még nem sikerült kielégítő választ nyújtani minden sértett számára.

A lyoni érsek az ügy kirobbanása óta azt hangoztatta, hogy egyetlen pedofilügyet sem próbált eltussolni, s arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor azok a tudomására jutottak, jogi szempontból már elévültek. Az egyházi vezetők azóta többször kiemelték, hogy attól függetlenül, hogy egy ügy jogilag elvévült, "semmilyen morális elévülés" nem vonatkozhat a pedofil esetekre.

"Teljesen együtt kell működnünk az igazságügyi hatóságokkal, az áldozatokat nyíltan és jóindulattal kell meghallgatnunk" - írta Marseille érseke, aki a múltat érintően "szerencsétlen" döntéseket említett. Azt is jelezte, hogy az újabb ügyekben a francia katolikus egyház osztja a Vatikán által a pedofília területén meghirdetett "zéró toleranciát". 

  • kapcsolódó anyagok
PEDOFILIA
FRANCIAORSZÁG