Szakmai egyeztetést tartanak, a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes javaslatcsomagjáról. Az MSZP a jelenlegi formájában még nem tartja támogathatónak a javaslatot. A Fidesz, a Jobbik és az LMP pozitívabban értékelte az eddigi megbeszéléseket, és úgy vélekedett, hogy lehet esély a megegyezésre.

A belügyminiszter először április elsejére hívta egyeztetésre a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőit a kormány terrorellenes intézkedési csomagjáról. Az első BM-s tanácskozást valamennyien konstruktívnak értékelték, azt mondták, ha a folytatás is hasonló lesz, jó esély van a parlamenti megegyezésre.

A kedd délelőtt 11 órakor kezdődött újabb ötpárti tanácskozáson is valamennyi parlamenti frakcióval rendelkező párt képviseltette magát. A kormánypártokat Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke és a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s tagja, Móring József képviselte. Az MSZP-t Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke és Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság alelnöke, a Jobbikot Mirkóczki Ádám (aki mindkét érintett bizottságnak tagja), az LMP-t Schiffer András frakcióvezető képviselte. Részt vett a tanácskozáson – mások mellett – Pintér Sándor belügyminiszter, Kovács Zoltán kormányszóvivő, Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese, Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója és Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is.

Gulyás Gergely a tanácskozás után úgy nyilatkozott: konstruktív szakmai egyeztetést folytattak a pártok képviselőivel és a szakértőkkel. Hozzátette: a BM javaslatcsomagjáról még egy szakmai egyeztetés lesz. Remélik, hogy ott már azokra a még felmerülő “minimális jogi aggályokra” is megnyugtató választ kapnak az ellenzéki politikusok, és egységes döntéssel születhetnek meg azok a törvénymódosítások, amelyek Magyarország biztonságának szavatolása érdekében szükségesek – fogalmazott, hozzátéve, hogy erre továbbra is jó esély van.

A jobbikos Mirkóczki Ádám is pozitívan értékelte a tanácskozást, mondván, az ellenzéki javaslatok döntő hányadát elfogadta a BM, és ígéretet kaptak arra, hogy beépítik a javaslatcsomagba. A Jobbik által kifogásolt három pont közül kettő – a tömegrendezvények tiltása és a védelmi beszerzésekről szóló passzus – “úgy néz ki”, hogy az ellenzék javaslatára kikerül a javaslatból.

Továbbra is kifogásolják azonban, hogy a titkosított kommunikációt biztosító cégek és szolgáltatók a BM javaslata szerint felelősségre vonhatók lennének. A Jobbik szerint ez rossz 20. századi válasz egy 21. századi problémára, és érdemben nem segíti a terroristák elleni küzdelmet. Mirkóczki Ádám ezért azt kérte, hogy ezt a részt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal is nézessék át, és abban bízik, hogy a szolgálat velük ért majd egyet. A Jobbik optimistán várja a szakmai egyeztetést – közölte.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is kiemelte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a lényegi pontokon elfogadta a terrorellenes javaslatcsomaggal kapcsolatos kifogásokat. Pozitívumként értékelte, hogy az LMP több javaslata bekerült a terrorellenes csomagba. Példaként emelte ki pártjának a Btk.-t módosító azon javaslatát, hogy legyen bűncselekmény a terrorista hírverés és váljanak büntethetővé az országon átutazó terroristák, valamint a terroristacsoporthoz csatlakozás céljából kiutazók is.

Az LMP kifogásolta, hogy a BM javaslata túlságosan általánosan fogalmazta meg a büntetés-végrehajtási intézményekben fogvatartottak jogainak korlátozásáról szóló részt, ebben kimunkáltabb megoldást várnak. Ezeken felül a legtöbb esetben a szükségesség és az arányosság elvét kérték számon – jegyezte meg Schiffer András, hozzátéve: ha ezeket figyelembe veszik, akkor elfogadható lesz a BM törvényjavaslata.

A szocialista Molnár Zsolt viszont azt mondta, hogy továbbra is vannak a javaslatcsomagban olyan vitatott sarkalatos pontok, amelyek miatt ebben a formában nem támogatják. Vannak kérdések, amelyekre választ kaptak, olyan kifogásolt pontok, amelyeket elhagy a BM javaslata, de továbbra is maradtak megoldatlan kérdések, ezért az MSZP javaslatára szerdán újabb szakmai egyeztetést tartanak. A szocialisták utána alakítják ki végleges álláspontjukat – tette hozzá az MSZP-s politikus.

Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter március 24-én jelentette be, hogy egy terrorizmus elleni intézkedéscsomag megalkotásáról döntött a kormány. Pintér Sándor akkor azt mondta: áprilisra szeretnék elkészíteni a törvényjavaslatot, amelyhez a parlament soron kívüli eljárását kérik majd. Módosítanák az alaptörvényt és több kétharmados jogszabály is változna. Mindez az alaptörvényt, a nemzetbiztonsági törvényt, a rendőrségi törvényt és a büntető törvénykönyvet is érintené.