A szejm elé terjesztik a lengyel közmédia működését átalakító csomagot, az úgynevezett “nagy médiatörvényt”, melynek értelmében “nemzeti médiává” alakítják át a közszolgálati televíziót és rádiót, ezek regionális csatornáit, valamint a PAP hírügynökséget – közölte a parlament honlapján.

Az előterjesztők szerint a három törvényjavaslatból álló csomagnak az a célja, hogy az eddig kereskedelmi alapon működő médiát közhasznú állami társaságokká alakítsák át. Ezek tevékenységét az eddiginél kisebb arányban fedeznék majd reklámbevételekből, ezzel szemben lényegesen nagyobb szerepet kapnának az előfizetői díjak. Ezek behajthatósága az utóbbi években csupán 7 százalékos volt. Az új szabályok szerint a havi 15 zlotys (1083 Ft) díjat az áramdíjjal együtt szednék be.

A jogszabály hatályba lépése után véget érne az az átmeneti időszak, amely alatt a közmédia vezetése – az év elejétől érvényes, sok ellenzéki és nemzetközi bírálatot kiváltó úgynevezett “kis médiatörvény” értelmében – a kincstárügyi tárcának volt alárendelve.

Az új törvény szerint a médiát az újonnan felállítandó 6 tagú Nemzeti Médiatanács (RMN) felügyeli majd. Ebbe a szejm, a szenátus és az államfő 2-2 tagot jelöl 6 éves időszakra. A szejm egyik posztját a legnagyobb ellenzéki tömörülés számára tartják fenn.

Az RMN nyilvános pályázatokon, a társadalmi és újságíró szervezetek által javasolt jelöltek közül választja meg a rádió és a televízió főigazgatóit, akiknek mandátuma legkevesebb 2 évre szól.

A nemzeti műsorszolgáltatók mellett úgynevezett társadalmi programtanácsok is létrejönnek, melyek tagjait az RMN választja ki a társadalmi szervezetek, a szakszervezetek, a munkáltatók, az egyetemek, a tudományos akadémia és az egyházak jelöltjei közül.

A tervezet szerint szeptember 30-ig érvényüket vesztik a közmédia igazgatóinak és főszerkesztőinek munkaszerződései, hacsak az említett időpontig meg nem hosszabbítják őket. A említett posztok nagy részén az utóbbi hónapokban már személycseréket hajtottak végre a “kis médiatörvény” alapján.

A parlamenti munkálatokkal párhuzamosan a törvényjavaslatot a lengyel újságírói szervezetekkel – köztük a legtöbb újságírót tömörítő Lengyel Újságíró-szövetséggel (SDP) – egyeztetik. Ezeket a konzultációkat a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap szerkesztője, Seweryn Blumsztajn által vezetett Újságíró Társaság (TD) bojkottálja. A TD szerint a közmédiareform – bár hasznos megoldásokat tartalmaz – nem hiteles, mert a kormányzó Jog és Igazságosság az utóbbi hónapokban “már tönkretette a közmédiát, erőszakos kormánypropaganda eszközévé téve azt”.

A lengyel közmédiareform már az év elején negatív nemzetközi visszhangot váltott ki. A közmédia és az alkotmánybíróság helyzete miatt az Európai Bizottság megindította az uniós jogállamisági mechanizmus első szakaszát Lengyelországgal szemben.

A törvénytervezettel a szejm várhatóan a jövő héten kezd foglalkozni, a jogszabály július 1-től lépne hatályba.