A jog fetisizálása? - Biszku Béla büntetőperének margójára

2016.04.25. Jogi Fórum / Szilágyi Emese

Alkalmas terep-e a múlttal való szembenézésre a büntetőbíróság? Ez volt a központi kérdése az MTA TK Jogtudományi Intézete által Biszku Béla büntetőügye kapcsán szervezett kerekasztal-beszélgetésnek, amelynek konklúziója szerint ugyan Biszku Béla személyén keresztül egy teljes rendszer bűnössége mondható ki, azonban a jog fetisizálása téves irány.

Biszku Béla a X. majd a XIII. kerületi pártbizottság első titkára, 1956 után az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára, az MSZMP Központi Bizottság és Politikai Bizottság tagja, 1957 és 1960 között belügyminiszter, Kádár János bizalmasa. Feltételezések szerint az 1956-os forradalmat követő megtorlások irányítója. Felelősségre vonásának céljából született 2011-ben a „lex Biszku”, amely megteremtette a kommunista bűncselekmény kategóriáját. 2015 decemberében a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletében bűnösnek találta háborús bűntettben, lőszerrel való visszaélés bűntettében, és a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében.

Elhatárolható-e a történelmi, politikai és büntetőjogi felelősség?

A Biszku – ügy jogász és történész szakértőkkel való megvitatása mind a szélesebb nyilvánosság számára, mind a szűk értelemben vett tudományos közösség számára érdekes lehet, nyitotta meg a kerekasztal-beszélgetést Jakab András, az MTA TK JTI igazgatója. A decemberi ítélet ugyanis heves hullámokat keltett a mindennapi közéleti diskurzusban is, másrészt izgalmas jogelméleti problémákat vet fel.

Rainer M. János történész előadásában a történelmi hátteret vázolta fel. Elmondta, 1956-ban Biszku Béla egy közepesen jelentéktelen, ám kimagaslóan sok feltörekvő energiával rendelkező káder volt, a kommunista hatalom fiatal csillaga. 1956 novemberének első hetétől az Ideiglenes Intézőbizottság rangban és életkorban legfiatalabb tagja. XIII. kerületi párttitkár, s egyike azon keveseknek, akik személyes kapcsolatban voltak Kádár Jánossal, amely az 1960-as évek közepéig fent is maradt. Mindennek ellenére Biszkunak a kádári hatalom berendezkedésének időszakában különleges szerepe nem volt, jóval nagyobb hatással bírt nála Münnich Ferenc vagy Marosán György. Biszku kivételes szerepét a történész szerint az indokolja, hogy különösen hosszú élet adatott meg neki, illetve, hogy a kádárizmus nehezen áttekinthető rendszerében a rossz zsaru szerepét osztották rá. Mindehhez azonban az is hozzátartozik, hogy részt vett azon az 1968 augusztusának elején megtartott szavazáson, ahol döntés született Magyarország részvételéről Csehszlovákia megszállásában, s Biszku ez ellen foglalt állást.

Biszku megítélésének másik fontos eleme a megtorlás rendszerében betöltött szerepe. A megtorlás időszaka a szovjet típusú rendszer diktatórikus, totalizáló szakasza, amely mindenek előtt a bürokratikus automatizmus kultúrájára épült. A merevséget a totális informalitás ellensúlyozta, a parancsok és utasítások hiánya: mindenki tudni vélte, mi a feladata. A rendszerváltás a koordinált átmenet időszaka. Sikerült elejét venni a konfliktusok elmélyülésének, fennmaradt a jogrend hatálya, azonban sebezhető az olyan utólagos bírálatokkal szemben, amelyek szerint nem történt meg a múlttal való valódi szakítás. Ezért kérdés, hogy milyen típusú felelősségről beszélünk: történelmiről, avagy politikairól. Továbbá, mit kezdjünk azzal az erkölcsi normával, amely szerint a bűnt büntetésnek kell követnie.

Biszku Béla és Kádár János - Forrás: MTI

Gellért Ádám nemzetközi jogász előadásában a köznyelvben „lex Biszku” néven hírhedtté vált 2011. évi CCX., az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló törvény kapcsán rámutatott: az igény, amely szerint az emberiesség elleni bűncselekményekkel kapcsolatosan az eljárásokat mindenképpen le kell folytatni, nem tekinthető újnak. A sortüzekben Gellért szerint is marginális volt Biszku szerepe, a büntetőeljárás során az ügyészség olyan kérdésekben rendelt el nyomozást, amelyekre a feljelentés nem vonatkozott.

Gellért részleteiben is bemutatta a 2012 szeptemberében született elkülönítő határozatot, és a 2013. októberi vádiratot. A 2014 szeptemberében az alapfeljelentés kapcsán született nyomozást megszüntető határozattal összefüggésben elmondta, hogy az megállapította Biszku belügyminiszteri szerepét, azonban mindössze a Vida Ferenccel (a Nagy Imrét halálra ítélő bíróval) 1989-ben született interjúra alapozott. Gellért szerint Biszku keze nyoma minden vonatkozó határozaton ott volt, azonban az nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy Biszku Béla valóban elkövette volna a feljelentésben szereplő cselekményeket. Gellért Ádám szerint az 1989 óta zajló történeti kutatások konklúziója szerint Biszku szerepe abban állt, hogy levezényelte az 1956-os megtorlásokat. A valódi kérdés tehát az, hogy jogállamban ennek lehet-e következménye.

Az 1956-os perek anyaga továbbra is feldolgozásra vár, jelenleg az iratok tekintélyes része levéltári dobozokban áll. Gellért ennek fényében elképesztőnek találta a Kúria azon érvelését az ügyben, amely szerint „történész szakértő kirendelése eleve hibás, mert vádirati tények tisztázására irányul. Attól, mert a vádirat és ítélet történeti tényállásába tartozó események (beleértve azok előzményeit is) az idő múlása által az elbírálás időpontjában már történelemnek tekintendők, nem különleges szakértelmet, hanem bírói megítélést, megállapítást igényelnek.”

Hofmmann Tamás nemzetközi jogász, az MTA TK JTI tudományos főmunkatársa előadásának fókuszában az a kérdés állt, hogy a nemzetközi büntetőjognak milyen konkrét jogkövetkezményei vannak, és azokat milyen formában kellett volna alkalmaznia a hazai bíróságoknak. Általánosságban pedig felmerül az a kérdés is, hogy a büntetőeljárások adekvát terepei-e a múlttal való szembenézés problémájának.

A jogalkalmazást illetően Hoffmann több problematikus elemre is rámutatott: egyrészt a két kategória, a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények elkülönítésének problémájára. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a Fővárosi Törvényszék kizárólag a háborús bűncselekmények kapcsán tett megállapításokat. A nemzetközi jog releváns, nem írott (tehát túlnyomórészt szokásjogi) szabályait illetően kifejtette, hogy ezek időben változó tartalmú jogi normák, ezért fontos annak megállapítása, hogy az elkövetés idején melyek voltak a nemzetközi szokásjognak az emberiesség elleni és a háború bűncselekményekre vonatkozó szabályai. Az emberiesség elleni bűncselekményekről elmondta, hogy annak fogalmát a lex Biszku kodifikálja, először pedig 1945-ben a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék Statútumában volt megtalálható. Ennek jelentősége abban áll, hogy felelősségre vonás akkor történhetett, ha a bűncselekményt védett személy, elsősorban másik állam állampolgára ellen követték el. Tehát a saját állam állampolgára ellen elkövetett cselekményeket nem lehetett így minősíteni, ebben a tekintetben pedig az új szabály hézagpótló. A magyar bírósági gyakorlat soha nem alkalmazta az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriáját – kivétel ez alól a Korbély ügyben lefolytatott felülvizsgálati eljárás, ahol pedig tévesen történt. Ennek oka abban keresendő, hogy az írott magyar jogban nem is létezett, még a korábbi Büntető Törvénykönyv XI. Fejezetében sem, ahol emberiség elleni bűncselekményekről esett szó. Mindennek eredményeként a magyar bíróságok sorban hoztak ítéleteket háborús bűncselekmények, mint emberiesség elleni bűncselekmények kapcsán, ami fából vaskarika - Hoffmann Tamás álláspontja szerint. Az új Büntető Törvénykönyvben már önálló tényállást kapott az Emberiesség elleni bűncselekmény (143. §), azonban a magyar bíróságok továbbra sem képesek ennek alkalmazására. Hoffmann szerint ennek számos oka lehet: a bírákat nem képezik a nemzetközi jog alkalmazására, különösen nem a nemzetközi szokásjogéra, amelynek különös metodikája van, és a bíróknak olyan szakirodalmi vitákban kellene állást foglalniuk, amelyre nem biztos, hogy képesek.

Azzal összefüggésben, hogy a büntetőeljárások alkalmas fórumai-e a múlttal való szembenézésnek, elmondta, hogy a nemzetközi büntetőjog alapvetően egy újfajta jogterület, s az az igénye is újnak tekinthető, hogy – Fukuyama szavaival élve – véget vessen a historikus felfogásnak. Történészi szokás a teljes életmű egyben történő értékelése, a nemzetközi büntetőjog azonban radikálisan szakít ezzel a megközelítésmóddal – így egyetlen bűncselekmény sem menthető a történelmi érdemekre való tekintettel. A nemzetközi büntetőjog koncepciója az egyéni büntetőjogi felelősségből indul ki, s abból a kérdésből, hogy vajon ténylegesen elkülöníthető-e az egyén felelőssége a mögötte lévő államszervezet felelősségétől. Biszku Béla személyén keresztül egy teljes rendszer bűnössége mondható ki. A jog fetisizálása azonban téves irány – zárta előadását Hoffmann Tamás.

Biszku Béla, a volt pártállami diktatúra belügyminisztere érkezik kerekesszékben ülve az ellene több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalására a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épületének folyosóján 2015. június 1-jén. - Fotó: Kovács Tamás / MTI

Hollán Miklós büntetőjogász, az MTA TK JTI tudományos főmunkatársa előadása kezdetén utalt az 53/1993. (X. 13.) AB határozatra. Elmondta, hogy a nemzetközi jog a büntetőjog forrása, illetve, hogy a nemzetközi bűncselekmények, tekintettel arra, hogy nem évülnek el, kivételt képeznek a nullum crimen sine lege elve alól. Hollán szerint a Biszku ügy alapjait a nemzetközi jogon alapuló büntetőjogi felelősség és a kommunista bűncselekmény lex Biszku által definiált kategóriája képezik. A kiinduló probléma az, hogy a nemzetközi jog korabeli szabályaira lehet-e büntetőjogi felelősséget alapozni.

Az első kérdés a felbujtás kérdése: nincsen okozati összefüggés az első fokú ítélet szerint, ugyanis nem csupán az elkövető szándékát kell vizsgálni, hanem az objektív feltétel, vagyis az okozati összefüggés meglétét is. Ez nem volt bizonyítható. Hollán kitért arra is, felmerülhet a német megoldás, vagyis a közvetett tettesség fogalma, amely azonban a magyar büntetőjogban nem alkalmazható. Megjelenik a parancsnoki felelősség kérdése is: a nemzetközi büntetőjog szerint a parancsnok a bűncselekmény elkövetőjeként felel. Kérdéses, hogy ez az alakzat létezett-e az elkövetés idején a nemzetközi jogban. Így a bűnpártolás marad, ám kétséges, hogy a nemzetközi jog tartalmazza a bűnpártolással elkövetett háborús bűncselekmény fogalmát. Egyszerűbb lett volna Hollán szerint kommunista bűncselekmény elkövetéséért elítélni Biszkut, a bíróság azonban nem ezt választotta, holott az elévülés szempontjából nincsen különbség. Az ítélet kapcsán felmerül a mulasztásos bűnpártolás dogmatikai problémája, ezért érdekes lesz a másodfokú döntés, nevezetesen, hogy az megáll-e a Csemegi – kódex bűnpártolásra vonatkozó rendelkezéseinek tekintetében is.

A döntésekben sokat vitatott szaktanácsadói vélemény kapcsán Hollán kifejtette, hogy az nem bizonyítási eszköz, hiszen a szaktanácsadó a nyomozóhatóság szakértője s az elfogulatlansági kritériumok nem vonatkoznak rá. Az eljárási törvény vonatkozó felsorolásában sem szerepel a szaktanácsadói vélemény, mint tény bizonyítására alkalmas eszköz. Hollán hozzátette, egyetért Gellért Ádámmal abban, hogy ilyen ügyeket történész-szakértő nélkül nem szabad tárgyalni.

Életút

Biszku Béla 1921. szeptember 13-án született a Bereg megyéhez tartozó Márok községben. Tisztán politikai karriert folytatott, 1944-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba. A kádári berendezkedés kialakításában aktívan közreműködött, 1962-től a Központi Bizottság titkára. Erősen kritizálta az 1970-es években enyhülést mutató kádári politikát, ezért 1978-ban tisztségei alól felmentették és nyugdíjazták. A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) Számvizsgáló Bizottságának elnöke 1980-tól 1989-ig, amikor végleg visszavonult, s több mint két évtizedig nem nyilatkozott.

A rendszerváltást követően, 1990. január 4-én, az MSZP elnöksége elhatárolta magát az MSZMP korábbi vezetőinek tevékenységétől, és konkrétan megnevezett néhány személyt, akiket a „kisiklás” fő felelőseinek tartott, így Korom Mihályt, Németh Károlyt, Gáspár Sándort és Biszku Bélát.

Biszku a 2010-ben készült Bűn és bűntelenség című filmben szólalt meg újra. Ekkor a készítők „nem bánja?” kérdésére reagálva elmondta, az „egészet bánom, tragédiának tartom úgy, ahogy kezdődött, Rákosiéknak a politikájával. És ahogy folytatódott, hogy Magyarországon meg akarták változtatni a társadalmi rendszert…” Ám mindehhez hozzátette: „Senkitől nem kérek bocsánatot!”

A Duna Televízió Közbeszéd c. műsora számára 2010-ben készített interjúban a riporternek az 1956-ot követő perekre vonatkozó kérdésére úgy válaszolt: „Nem tartom koncepciós pereknek. Valamilyen cselekmények alapján történtek az ítéletek. Az ítéleteket nem én hoztam… Az ügyészség foglalkozott a nyomozó hatóság felügyeletével és törvényes ellenőrzésével, és a nyomozó hatóság, illetve az ügyészség feladata volt a vádemelés a bíróság előtt, és az ítéletet pedig a bíróság, a szuverén magyar bíróság hozta.” A bíróság – tekintettel arra, hogy Biszkunak egykori belügyminiszterként tisztában kellett lennie azzal, hogy Magyarországon koncepciós perek folytak – megállapította, hogy idézett kijelentésével a kommunista rendszer által elkövetett bűnöket nyilvánosan tagadta, illetve jelentéktelen színben tüntette fel.

„Senkitől nem kérek bocsánatot!” - Kép forrás: index

Biszku Béla 94 éves korában, a Mazsihisz szeretetkórházában hunyt el 2016. március 31-dikén. 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
JOGTÖRTÉNET
HÁBORÚS BŰNÖK