A kutyának, az „ember legjobb barátjának” kriminalisztikai és rendvédelmi területen való alkalmazása egy olyan területet, mely nem sorolható kizárólagosan egyetlen tudományterülethez sem, egybefonódik benne az etológia és a jogtudomány, a pedagógia és az odorológia.
A több ezer együtt töltött év alatt a kutyák az emberek mindennapjainak részévé váltak, és nem csak az otthonokban „kedvencekként”, hanem a munkában is az ember „jobb kezeként” vannak jelen.
A kutyák számos – közös – kivételes – az emberi tudást és olykor képzeletet is meghaladó – képességgel bírnak, emellett azonban minden kutya egyedi, csak rá jellemző, speciális tulajdonságokkal rendelkezik, és ezen képességek feltérképezése és hasznosítása, a szolgálatra alkalmas kutyák kiválasztása, kiképzése és igénybe vétele az ember feladata és kiváltsága.Tanulmányomban megkíséreltem a teljesség igénye nélkül hű társaink, a kutyák rendészeti és bűnügyi alkalmazásának feltételeit és rendszerét feltárni, megvizsgálva azt, hogy hogyan váltak az ebek az ember barátjává és munkatársává, hogyan alkalmazkodtak az ember alkotta elvárásokhoz, hogyan tanulták meg, milyen módon válhatnak nélkülözhetetlen segítővé.

A Szerző bírósági titkár.