A „Nyitott Bíróság” program keretében 2016 áprilisában több, mint háromszázan látogattak el valamely Békés megyei bíróságra, mely jól mutatja a program népszerűségét. A program keretében az érdeklődők a Gyulai Törvényszéket, a Békéscsabai Járásbíróságot és a Battonyai Járásbíróságot keresték fel, illetve kérés esetén Tázlóné dr. Kiss Mónika békéscsabai bírósági titkár osztályfőnöki órákon is részt vett. Egy csoport a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben is látogatást tett.

A megvalósított programok rendkívül változatos képet mutatnak, megtalálható volt közöttük jogismereti előadás általános jogi ismeretekről, a bírósági munkáról és az igazságszolgáltatás rendszeréről, a büntetőjogi és szabálysértési felelősségről, majd a diákok a feltett kérdéseikre is válaszokat kaptak. Az előadások kisebb részét az iskolákban tartották, többségük azonban a bírósági épületben zajlott. Ez utóbbiak esetén lehetőség nyílt arra is, hogy a diákok körbejárják a bírósági épületeket, tárgyalótermeket, megismerkedjenek azok történetével és művészeti értékeivel. A lelkes és vállalkozó kedvű csoportok büntető és szabálysértési perszimulációkon is részt vettek, így játékos formában gyakorlati tapasztalatokat is szerezhettek a bírósági eljárások menetéről.

Az áprilisi programok között kiemelt helyet kapott a Békéscsabai Gépészeti Szakközépiskola végzős diákjainak látogatása a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A 21 fős csoport a Gyulai Törvényszék és a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet között létrejött együttműködési megállapodás keretében ismerkedett meg a büntetés-végrehajtási intézettel és annak rendjével. A tanulók nagyon élvezték a programot, melynek során dr. Iróczky Péter bv. alezredes úr mutatta be az épület történetét, a „börtönélet” szabályait, a fogvatartás rendjét. Az előadás után a diákok kimentek a börtönudvarra, majd megtekintették az előzetes fogvatartásban lévők zárkáit és a magánzárkát, valamint belülről is megnézhettek egy üres zárkát. A látogatás végén a diákok számos kérdésükre is választ kaptak a fogvatartással kapcsolatban.

A börtönlátogatás mellett a hónap másik különleges eseménye a Battonyai Járásbíróságon megrendezett program volt, melyen a Medgyesegyházi Általános Iskola és a Mezőhegyesi Általános Iskola két-két osztályának diákjai vettek részt. Elsőként Tázlóné dr. Kiss Mónika bírósági titkár előadását hallgatták meg a tanulók, majd az elhangzottakkal kapcsolatban dr. Varga Gabriella a Battonyai Járásbíróság elnöke és dr. Mucsi Hajnalka bírónő tettek fel kérdéseket a diákoknak egy vetélkedő során. Ezt követően Hafenscher Csaba Zoltán, a Békés Megyei Büntetés- végrehajtási Intézet intézetparancsnoka beszélt a fogvatartottak mindennapjairól és az intézetről,