Könnyített a népszavazás kezdeményezésének benyújtási moratóriumán az Országgyűlés, lehetővé téve a párhuzamos aláírásgyűjtést az azonos témájú indítványok esetén.

A kormány javaslatára megszületett módosítást kedden 115 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 30 tartózkodással fogadta el a parlament kedden. 

A népszavazási törvény most elfogadott módosítása értelmében állampolgári kezdeményezés esetén mindaddig lesz lehetőség azonos tárgyú kérdés benyújtására, amíg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesíti jogerősen a másik kérdéshez beadott, megfelelő számú – azaz 200 ezer – érvényes aláírást.

A jogerős döntés után újabb, azonos tárgyú kérdést nem lehet benyújtani és a már folyamatban lévő aláírásgyűjtést is be kell szüntetni. 

A jövőben a kormány és a köztársasági elnök nem kezdeményezhet népszavazást olyan ügyben, amelyben már folyamatban van az aláírásgyűjtés.

A támogató aláírások a változtatás kihirdetése után egyedi azonosítóval ellátott íveken gyűjthetők. Az előterjesztő ezt adatvédelmi okokkal indokolta, valamint azzal, hogy így a választási irodák könnyen feldolgozható íveket ellenőrizhetnének. 

Az elfogadott módosítás kitér arra az esetre is, amikor a kezdeményezőnek kétszázezer aláírást nem sikerül összegyűjtenie, de legalább százezret igen. Egy korábbi alkotmánybírósági határozat szerint ugyanis ilyen esetekben az Országgyűlésnek nem kötelező kiírnia a népszavazást, ám mérlegelheti azt. A jogszabály ezért szabályozza, milyen formában kell leadni az aláíróíveket az Nemzeti Választási Irodán (NVI), és meghatározza a szankcióját annak, ha ez elmarad. 

A változtatást az igazságügyi miniszter indítványozta az NVB, valamint a NVI javaslatára, a káros versengés kiküszöbölésére. 

A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.