Sértettvédelem az új büntetőeljárási törvény tükrében

2016.05.11. Jogi Fórum / Németh Balázs

A bűncselekmény elszenvedője a nyomozati eljárásban jelenleg a tanúk egyike, a perben pedig kívülállóként szemléli a vád és védelem küzdelmét. Egy új szabályozási elv azonban konkrét, érvényesíthető igényekkel és olyan jogosítványokkal ruházná fel a sértettet, melyekkel meghatározó befolyást gyakorolhat a büntetőeljárás menetére.

Az Igazságügyi Minisztériumban a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény megalkotásával útjukra indított büntetőpolitikai reformtörekvések keretében a 2013. év eleje óta zajlanak az új büntetőeljárási kódex kodifikációjának munkálatai. „Az új büntetőeljárási törvény szabályozási elvei” címmel megszületett IM-előterjesztés 14 pontban sorolja fel azokat az elveket, amelyeknek az új büntetőeljárás sarokpontjaiként a normaszöveg egészében meg kell majd jelenniük. Ezek sorában a harmadik helyre „rangsorolt” szabályozási elv a sértettek érdekeinek védelmét helyezi a középpontba.

Az elmúlt évtized során a magyar büntetőeljárásban több olyan jogintézmény is megjelent, amelyekkel a jogalkotó a sértettek helyzetét kívánta megerősíteni – ilyen volt például a pótmagánvád intézménye, a közvetítői eljárás bevezetése, vagy a polgári jogi igény elbírálására vonatkozó kötelezettség előírása -, ezek azonban a jogalkalmazás napi gyakorlatában nem idéztek elő gyökeres változást. A büntetőeljárás „örvényébe” került sértettek általános tapasztalata jelenleg a másodlagos viktimizáció: az áldozattá vált természetes személy a nyomozati eljárásban csupán a tanúk egyike, akinek – amíg igazmondást és elfogulatlanságot várnak tőle – újra és újra fel kell idéznie az őt ért bűncselekményt, a perben pedig kívülállóként szemléli a vád és védelem küzdelmét. A sértett „másodlagos sérülésére” vezető diszfunkciókat Miskolczi Barna, a kodifikációs munkálatokat irányító miniszteri biztos a témában írt tanulmányában egyenesen rendszerhibaként azonosítja. A sértettekkel szembeni empátia hiánya három tényezőre vezethető vissza: egyrészt a sértettekre irányuló figyelem általános elmaradására (ami mentalitásbeli-társadalmi probléma), másrészt egyes jogszabályi rendelkezések ellentmondásosságára (ez jogalkotási és jogalkalmazási hiátus) és harmadrészt az előbbi kettővel szoros összefüggésben álló intézményes-infrastrukturális feltételek hiányosságaira. Elvben mindhárom tényező alakítható törvényhozási eszközökkel, erre pedig egyedülálló lehetőséget kínál az új büntetőeljárási kódex kodifikációja. Mindez kiolvasható a vonatkozó IM-előterjesztésben harmadikként szereplő szabályozási elvből is, amely expressis verbis kimondja, hogy „a büntetőeljárásban a sértettek érdekeinek védelmére a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni.” Ezt a szabályozási célt pedig két oldalról „rendeli” megközelíteni: a sértetti érdekek minden lehetséges eszközzel való érvényesítése és a hatóságok részéről a sértettekkel szembeni lehető legnagyobb kímélet felől.

A sértettek helyzetével összefüggő ellentmondások orvoslása érdekében az új büntetőeljárási szabályozást egy új típusú, áldozatvédelmi szemléletnek kell áthatnia; ennek érdekében a részletszabályokat is a sértetti érdekeket és a sértett kíméletét szem előtt tartva kell kialakítani. Az újonnan definiálandó sértetti szerepben a bűncselekmény áldozata - vagy tágabb megközelítésben: a deliktummal érintett személy  alapvető jogainak sérelme következtében konkrét, érvényesíthető igényekkel rendelkezik és olyan jogosítványai vannak, amelyekkel meghatározó befolyást gyakorolhat a büntetőeljárás menetére.

A sértettekkel kapcsolatos szemléletváltás előfeltétele és legfőbb eszköze természetesen maga a jogalkotás - az előbbi célkitűzéseket szolgáló kodifikáció. A fenti hivatkozott IM-előterjesztés szerint ennek érdekében felül kell vizsgálni a büntetőeljárás valamennyi jogintézményének működését a sértett szemszögéből és tovább keresni kell azokat az új jogtechnikai megoldásokat, amelyekkel a sértetti pozíció tovább javítható. Mindenekelőtt a sértett jogi fogalma elemzendő, hiszen a büntetőeljárásban sértettként való minősülés jelenti majd az érdekérvényesítés első feltételét (míg az ebből a fogalmi körből „kiszoruló” perbéli szereplők az egyéb érdekelt, vagy a tanú eljárási pozíciójába kerülhetnek). Ahogy Miskolczi Barna fent hivatkozott tanulmányában kifejtette: az egyik lényeges probléma az, hogy a sértett eljárásjogi és anyagi jogi fogalma jelenleg eltér egymástól. A processzuális sértett-fogalom - a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 51. § (1) bekezdése – értelmében: „sértett az, akinek a jogát, vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette, vagy veszélyeztette”. Az anyagi jogi értelemben vett sértett pedig - a passzív alany - az, akire a bűncselekmény irányul. A bírósági joggyakorlat – döntően az anyagi jogi megközelítés nyomán – a processzuális sértett-fogalmat szűkítően kezdte el értelmezni; ennek következtében a jelenlegi törvényi definíció és a gyakorlat által elfogadott jelentéstartalom összhangja megbomlott.

A sértettek védelmének harmadik vetülete – immár a szűk értelemben büntetőeljárási szabályrendszeren túl – a problémakör intézményi oldala. Ilyen tényező az áldozatsegítő szakszolgálatok és a rendőrhatóságok szorosabb kapcsolatának kialakítása, vagy – ahogy az OBH elnöke az új büntetőeljárási törvény koncepciójához készített előterjesztésében rámutatott - a bíróságok hozzáférhetőségének javítása és a működésük minél szélesebb körű megismertetése, továbbá az infokommunikációs eszközök igénybevételi lehetőségeinek szélesítése a kihallgatás során.

Összességében elmondható, hogy a sértetti pozíció erősítésének szempontjai – különböző mértékben – áthatják az IM-előterjesztésben rögzített valamennyi elvet: például a sérülékeny csoportba tartozó perbéli szereplők jogvédelmével egy külön szabályozási elv foglalkozik.

A fentiekkel összefüggésben kiemelendő: az új kódexben majdan megjelenő, a sértetti érdekek hangsúlyosabb védelmét biztosító szabályoknak természetesen úgy kell a büntetőeljárás rendszerébe tagozódniuk, hogy ne veszélyeztessék annak alaprendeltetését, továbbá az alapelvek érvényesülését (az eljárási garanciákat), mindenekelőtt a tisztességes eljárás elvét és az eljárás időszerűségét.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
JOGALKOTÁS