Az Európai Parlament (EP) támogatja és “az agresszív vállalati adótervezés elleni küzdelem fontos lépésének” tartja azt az uniós bizottsági javaslatot, amelynek értelmében a tagállami hatóságok automatikusan megosztanák egymással a társasági adóbefizetési információkat.

A képviselők a vitában elismerték, hogy a bizottság adóelkerülés elleni csomagjának első jogalkotási javaslata fontos lépés az unión belüli tisztességtelen adózási gyakorlatok ellen. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az intézkedésnek növelnie kell az átláthatóságot és csökkentenie a káros adóversenyt. Ezt a tagállamok külön-külön nem érhetik el, közös cselekvésre van szükség – mondták.

A képviselők ugyanakkor azt javasolták, hogy a szabályozás szövegébe rögzítsenek biztosítékokat, hogy az egységes piaci verseny ne torzuljon a multinacionális vállalatoknak nyújtott kedvező nemzeti adószabályokkal.

Véleményük szerint a rendszer hatékony működése érdekében az Európai Bizottságnak is szabad hozzáférést kell kapnia a cégek országokra bontott jelentéseinek adataihoz, hogy megállapíthassa: a tagállamok adózási gyakorlata megfelel-e az unió állami támogatással kapcsolatos szabályainak. Ez különösen fontos a csak egy országban működő kis- és középvállalkozások szempontjából – hangsúlyozták.

Az ilyen cégek általában olyan kulccsal adóznak, amelyek sokkal közelebb állnak a jogszabályban foglaltakhoz, és nem szenvedhetnek hátrányt méretük miatt, vagy azért mert csak egy országban működnek – olvasható a szövegben.

A javaslat szerint az irányelv a jelentések benyújtására az üzleti év zárásától számított 12 hónapos határidőt hagy, és további három hónapot ad az automatikus információcsere elindítására. Az EP-képviselők emellett rögzítenék, hogy a tagállamok sújtsák szankciókkal azokat a multinacionális cégeket, amelyek nem tesznek eleget jelentési kötelezettségüknek.

Az Európai Bizottság április elején elfogadott jogszabályjavaslatának célja az uniós országok bevételében adókiesést okozó társaságiadó-kikerüléssel szembeni európai fellépés. Ez az összeg 50-70 milliárd eurót (1 euró mintegy 310 forint) tesz ki évente Európában.

Az információk megosztására érvényben lévő szabályok kiegészítéseként előírnák, hogy az unió területén működő, globálisan évi 750 millió euró feletti árbevétellel rendelkező multinacionális vállalatok országonként tegyék közzé, mekkora nyereséget termelnek, és mennyi adót fizetnek. A bevételre, nyereségre, befizetett adóra, tőkére, megtakarításokra, tárgyi eszközökre és a munkavállalók számára vonatkozó információkat az adott tagállamnak minden olyan ország hatóságaival meg kell osztania, ahol a cég tevékenységet folytat.

Az országonkénti jelentés arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy abban az országban tegyenek eleget adózási kötelezettségeiknek, amelyben a nyereséget termelik. Emellett a vállalatok kötelesek lennének összesített adatokat közölni az unión kívül fizetett adóikról is. Az információk öt évig lesznek elérhetők.

Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz), az Európai Parlament egyik alelnöke szerint a multinacionális vállalatcsoportok adózására vonatkozó új átláthatósági követelmények megkönnyítik az adóhatóságok ellenőrzési tevékenységét, illetve elősegítik az adójogi kiskapuk bezárását.

Rámutatott: a vállalkozások az adószabályok összetettségét és a tagállami együttműködés hiányát kihasználva igyekeznek átcsoportosítani nyereségeiket és a lehető legalacsonyabbra csökkenteni adófizetési kötelezettségeiket. “Éppen ezért elengedhetetlen az átláthatóság és az együttműködés előmozdítása az agresszív adótervezés és a visszaélésszerű adózási gyakorlatok elleni küzdelemben” – tette hozzá a néppárti politikus.