A Jogtudományi Közlöny 1889. évi 19. számában jelent meg Gruber Lajos jogász írása A gyermekvédő egyesület címmel.

„A gyermekvédő egyesület.
 

      Őszinte örömmel üdvözöljük azon lelkes férfiakat, kik nálunk legközelebb egy egyletet létesitettek, melynek az képezi czélját, hogy az elzüllésnek kitett gyermekeket megmentsék. A buzgó és lelkes kezdeményezők nemcsak szivük nemes sugallatát követik, midőn a humanismus szolgálatába szegődnek, hanem egy oly ügyet is karolnak ezzel együtt fel, melynek kiváló igazságügypolitikai fontossága van, mert a praeventio egyik leghatályosabb intézményét látjuk ebben megtestesitve. Ezen egyletre égető szükségünk van immár s most megalakulása után csak azt óhajtjuk, hogy minél szélesebb társadalmi rétegekben terjedjen el annak tudata és annak megértése, hogy minő eminens missióval bir az emlitettem társadalmi actio. Az egylet müködésének legszebb eredménye lesz, ha nálunk a bünösök száma apadni fog; és minél zsúfoltabbak lesznek az egylet által létesitendő helyiségek, annál nagyobb  mérvben fog idővel fegyházaink és fogházaink tultömöttsége apadni. Az egyesületre azért vár nagy müködési tér, mert azon egyéneknek gondozását is kell különösen feladatává tennie, kik gyakran ismételve is büntetendő cselekményeket követnek el, de kiknek a BTK. immunitást biztosit. Értjük a 12 éven alóli gyermekeket. Nálunk az emlitett koron alóliak is felmutatnak már visszaesőket; ezekkel szemben azonban minden néven nevezendő hatóság tehetetlenül áll. Ezen gyermekek a törvény értelmében semmi körülmények között javitó-intézetbe nem helyezhetők. Hogy pedig nyilvánosan és boszantó szivóssággal koldulnak, azt Budapest legélénkebb utczáiban is naponkint tapasztalhatjuk a nélkül, hogy ebben őket a hatóság akadályozná. A fiatalkori bünösökkel szemben törvényhozásunk hiányos. Nem volt elegendő a merev negatio terére lépni és ezeknek büntetlenségét statuálni, hanem ezen gyermekeknek javitásáról is kellett volna gondoskodni. Az egylet müködésének egyik feladatát tehát azon törekvés is fogja remélhetőleg képezni, hogy törvény alkottassék, melylyel nálunk kimondatnék, hogy a 12 éven alóli, nem büntethető gonosztevők kényszer-nevelőintézetbe helyezendők. Ha az egylet ily intézetet létesitett, akkor — mivel az állam által különben teljesitendő feladatokat old meg — az államtól követelheti is majd méltán, hogy az állam az ezen kényszerneveléssel egybekötött költségeket viselje, illetőleg az egyletnek téritse meg. Igy van ez Angliában is, a hol a bünös gyermekek számára a Reformatory Schools és az elhanyagolt gyermekek részére az Industrial Schools léteznek. Ott a kormány a belügyminisztérium alá tartozó felügyelők utján gyakorolja a felügyelet jogát, kik minden egyes intézetről évenkint a parliamentnek részletes jelentést kötelesek tenni. Itt az állam minden egyes gyermek után, ki birói vagy hatósági határozat folytán ezen intézetbe helyeztetik, meghatározott tarifa szerint fizet és a felügyelők hivatalának feladatát képezi azután már, hogy ezen összegeket — a mennyire lehetséges — a fizetésképes szülőktől, gyámoktól, stb. beszedjék.
      A német birodalmi BTK. 55. §-a kimonija, hogy a 12 éven alóli bünösök nevelőintézetbe helyezhetők, ha a gyámhatóság határozatával a cselekmény elkövetése meg lett állapítva és ha az elhelyezés megengedhetőnek lett nyilvánítva. Az intézkedések mikéntjét különben az egyes országok törvényei állapítják meg. Ezen törvény alapján hoztak Poroszországban 1878-ban (márczius 3-án) egy törvényt «betreffend die Unterbringung verwahrloster Kinder». Érdekes a porosz belügyminisztérium statisztikai kimutatása, mely sze-rint 1878 október 1-je vagyis ezen törvény életbeléptetése óta 1886 márczius 31-ig, tehát 7 1/2 év alatt 11,101 tizenkét éven alóli gyermek lett a kényszernevelésnek átadva. Eddigelé a Németbirodalomhoz tartozó országok közül talán hétben lettek hasonló törvények alkotva.Föhring azt irja a Holtzendorff-Jagemann-féle «Handbuch des Gefángnisswesens» czimü munkában (II. köt. 283. s köv. l.), hogy 1878-ban Németországban körülbelül 400 ily nevelő- és javitó-intézet létezhetett, melyekbe körülbelül 12,000-en voltak elhelyezhetők.Hollandban a BTK. 38. articulusa szerint a civilbiró a vádhatóság kivánságára is elrendelheti, hogy a 10 éven alóli bünös vagy nyilvánosan kolduló gyermekek az országos nevelő-intézetbe helyeztessenek, hol 18-dik életévükig tarthatók. Ugyanazon biró bármikor elrendelheti az elbocsátást is. Bern-ben a 12 éven alóli gonosztevők szintén cantonalis dologházba helyezhetők administrativ uton. A BTK. 47-dik pontja azt rendeli : «Dem Regierungsrathe steht die Befugniss zu, gegen Personen — — —, die ihrer Jugend wegen keiner Strafverfolgung unterliegen, wenn es die öffentliche Sicherheit erfordert, geeignete Sicherheitsmassregeln zu treffen» stb. 1884-ben (május 11-én) hozták ott a törvényt «betr. Errichtung kantonaler Arbeitsanstalten». Angliában egyenesen a kényszernevelés iránti törvényekre vezeti vissza a «Report of the Commissioners» a rendkivüli kedvező hatást a fiatalok criminalitása tekintetében. A felnőttek által elkövetett sulyos büntettek számának jelentékeny csökkenését is észlelik ott. (L. Föhring id. helyen 289. l.)
      Igy 1854-ben 2589 esetben itéltek el penal servitude-re és 12,536-ban imprisonment-re, 1881-ben 1525 esetben itéltek el penale servitude-re és 9266-ban imprisonment-re. Mind ez történt daczára annak, hogy a lakosság 672 millió lélekkel nagyobbodott.
      Az előadottak eléggé illustrálják a gyermekvédő-egyesületre váró feladat magasztos és hasznos voltát. Szükségesnek tartanám azonban a müködés sikerének biztosítása tekintetéből, hogy az egylet egy hatalmas védnökre igyekezzék szert tenni. Angliában Gladstone rendkivül sokat fáradozott ezen ügyben és ott a 25 évvel ezelőtt alapított «Reformatory and Refuge Union» is, mely a kényszernevelésre szoruló gyermekek elhelyezése körül kiváló érdemeket szerzett magának, a walesi herczeg védnöksége alatt áll.

Dr. GRUBER LAJOS,
budapesti ügyvéd.”