Tizenhét év elteltével, DNS-mintája alapján azonosították egy 1999-ben, Kecskeméten történt gyilkosság feltételezett elkövetőjét – jelentették be Kecskeméten.

Szabó Vendel, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese és Bogdány Gyula bűnügyi osztályvezető-helyettes a sajtótájékoztatón felidézte: az áldozat – egy 31 éves kiskunfélegyházi nő – holttestét 1999. szeptember 16-án Kecskeméten, a Szent István-városban, egy erdős területen találták meg. Kiderült, hogy az áldozatot megerőszakolták, majd megfojtották, a tettes eltulajdonította a táskáját a benne lévő személyes okmányokkal, készpénzzel és vásárlási utalvánnyal együtt.
    

Az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani, ezért 2001. május 16-án az eljárást megszüntették. A rendőrök azonban nem feledkeztek meg az ügyről, az elmúlt években többször is folytatták a nyomozást, folyamatos elemző-értékelő munkát és széleskörű adatgyűjtést végeztek. 
    

Tavaly ősszel aztán kiderült, hogy egy fővárosi rablás gyanúsítottjának DNS-mintája megegyezik a 17 évvel ezelőtti emberölés után rögzítettekkel.
    

Az előzetes letartóztatásban lévő, 40 éves Z. Jánost azóta emberölés, kifosztás és erőszakos közösülés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, de a férfi tagadott. Bár az eljárás még tart, mostanra olyan stádiumba jutott, hogy lehetővé vált a nyomozás eddigi eredményeinek közzététele – mondta Szabó Vendel.