A Gyulai Törvényszék új kollégiumvezetője - Zámbori Tibor kinevezése hat éves időtartamra szól

2016.06. 7. Jogi Fórum / Gyulai Törvényszék

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Gyulai Törvényszék Polgári, Gazdasági és Közigazgatási-munkaügyi Kollégiumának kollégiumvezetői helyére kiírt
pályázat eredményeként 2016. június 1-jétől kezdődően dr. Zámbori Tibort nevezte ki. A kinevezés hat éves időtartamra szól.

A kollégiumvezetői helyre egyedül dr. Zámbori Tibor nyújtott be pályázatot, melyet a véleménynyilvánítás során a Gyulai Törvényszék összbírói értekezlete szinte egyhangúlag támogatott. Dr. Zámbori Tibor a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte meg „summa cum laude” minősítésű jogi egyetemi diplomáját. 1990. március 1-jétől bírósági fogalmazóvá nevezték ki a Szegedi Városi Bíróságra. A jogi szakvizsgát 1992-ban tette le „kitűnő” eredménnyel, és 1992. szeptember 1-jétől a Békéscsabai Városi Bíróságon dolgozott. 1993. május 1. napjától polgári ügyszakos bíróvá nevezték ki, majd 1997-ben megyei bírósági bíróvá osztották be, és eseti jelleggel igazgatási feladatokat is kapott. 2002-ben a Polgári-Gazdasági- Közigazgatási Kollégium vezetőjévé nevezték ki, majd 2003. július 15. napjától a Békés Megyei Bíróság elnökhelyettese lett. Ez utóbbit – két cikluson keresztül - 2015. július 14. napjáig látta el. Az igazságszolgáltatásban végzett bírói és vezetői tevékenységének elismeréseként 2011-ben Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta számára. Ítélkezési tevékenységét illetően jelenleg törvényszéki tanácselnök, ezen belül elsőfokú polgári és gazdasági ügyeket bírál el, valamint a felszámolási ügyszakban is dolgozik. A helyi igazgatási feladatok mellett részt vesz a központi igazgatási feladatokban is, a kis- és járásbíróságok munkacsoportjának tagja.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG