Ügyészségi vizsgálat indult Izraelben az állítólag Benjámin Netanjahu kormányfőnek átadott egymillió eurós (több mint 300 millió forint) adomány ügyében – jelentette a Háárec című izraeli lap.

 A tízes tévécsatorna hétfő esti híradójában Arnaud Mimran francia milliárdos kijelentette, hogy saját személyes bankszámlájáról utalt át Benjámin Netanjahu személyes bankszámlájára egymillió francia frankot, százhetvenezer eurót (mintegy ötvenegy millió forintot) 2001-ben. 
    

“Először is, soha nem mondtam egymillió eurót, csak milliót. 2001-ben történt, egymillió francia frankra gondoltam, ami százhetvenezer euró”– közölte a telefonon megszólaltatott Mimran.
    

A tévécsatorna szakértői szerint, amennyiben a pénz Netanjahu magánszámlájára érkezett, és nem jelentette az adóhatóságnak, akkor Netanjahu bűncselekményt követett el, azonban ez mára, 15 év elteltével jogilag elévült.     

A miniszterelnöki hivatal hétfői közleményében korábban ismételten hazugságnak nevezte az egymillió eurós választási adományt, viszont elismerték, hogy a jelenlegi miniszterelnök 2001-ben magánszemélyként negyvenezer dollárt (mintegy tizenegymillió forintot) vett át Arnaud Mimran francia üzletembertől. 
    

Az ügy előzménye, hogy egy párizsi törvényszéken, ahol a francia hatóságok azzal vádolták Arnaud Mimran francia milliárdost, hogy tucatnyi társával áfacsalás révén 282 millió euróval rövidítette meg a francia pénzügyminisztériumot, Mimran mellesleg azt vallotta, hogy egymillió eurót adott át Benjámin Netanjahunak 2009-ben választási kampányára.
    

Az összegről a francia bíróságnak bizonyítékai vannak, de az izraeli kormányfő korábban tagadta és hazugságnak nevezte az egymillió eurós adományt. Izraelben 2006 óta kötelező a pártadományokról beszámolni a számvevőszéknek, és a Háárec vizsgálata szerint Netanjahu nem jelentette ennek a pénznek az átvételét.
    

A Párizsban elhangzottakból nem világos, hogy Mimran pontosan milyen kampányra adta volna a pénzt, de ha valóban volt ilyen támogatás, akkor ezzel mindenképpen megsértették a törvényeket, ugyanis Izraelben a parlamenti választások segítésére a jelöltek egy adományozótól legfeljebb 11 480 sékelt (mintegy 800 ezer forint), a párton belüli előválasztásra pedig legfeljebb 45 880 sékelt (mintegy 3,25 millió forint) fogadhatnak el. Az átvett adomány elhallgatása is törvénybe ütközik és börtönbüntetéssel sújtható.
    

A miniszterelnöki hivatalnak a Háárecben olvasható hétfői válasza szerint a kormányfő “nem kapott tiltott támogatást Mimrantól, és minden más állítás hazugság. Mimran hozzájárult a kétezres évek elején Benjámin Netanjahu közszerepléséhez, amikor ő még magánszemély volt és nem viselt politikai tisztséget. Mimran a médiában való megjelenését, Izrael Államért folytatott tájékoztató tevékenységét támogatta a törvényekkel összhangban.”
    

2006 előtt a politikusoknak a párt belső ellenőrei számára kellett jelentést készíteniük a kézhez vett támogatásokról. A Likud jelenlegi ellenőrének nincsenek a birtokában 2013 előtti iratok, mert elődje nem adta át neki őket.
    

Mimran neve hangsúlyosan szerepel Netanjahu 2002-es jegyzetfüzetében az adományozókat feltüntető listán, ahogy azt egy újságíró a 10-es tévécsatornán bemutatta. A kormányfő ügyvédje erről a Háárecnek azt mondta, hogy Netanjahu azért írta be a nevét, mert felkérte, hogy támogassa, de végül Mimran nem adakozott. A Háárec és a francia Mediapart című újság korábbi közös oknyomozó cikkében azt írta, hogy Mimran kiváló kapcsolatokat ápolt az izraeli kormányfővel, nyaralásokat is finanszírozott a Netanjahu család számára az Alpokban és a francia Riviérán, valamint kölcsönadta párizsi lakását a politikusnak, és elvitte egy neves bárba szórakozni.