Megfosztotta mandátumától az orosz Állami Duma Ilja Ponomarjovot; az orosz szövetségi alsóházban első ízben alkalmazták azt az áprilisban elfogadott törvényt, amelynek értelmében a frakciók huzamos hiányzás miatt kezdeményezhetik tagjaik visszahívását.

Ponomarjov ellen, akit a szocialista színezetű Igazságos Oroszország párt színeiben választottak meg, korábban körözést adtak ki 22 millió rubel (csaknem 94 millió forintnyi) közpénz magáncélokra történt elköltése miatt. 
    

Az Igazságos Oroszország június elején szavazta meg két képviselője, Ponomarjov és Alekszej Mitrofanov mandátumának visszavonását, mert legalább egy hónapja nem jelentek már meg a törvényhozásban. Mindkét képviselő huzamosabb ideje külföldön tartózkodik. 
    

Ponomarjov ügyében a duma etikai bizottsága a frakcióéval egybehangzó döntést hozott, Mitrofanov esetében a testület vizsgálja, hogy megalapozott-e az egészségi állapotára való hivatkozás.
    

A duma 450 képviselőjéből a pénteki szavazáson 123-an voltak jelen.
    

Oroszországban szeptember 18-án választják meg az új összetételű dumát. A mandátumok felének sorsa egyéni körzetben dől el, a képviselők másik felét pedig pártlistáról választják meg. Ugyanekkor választják meg több régió vezetőjét és képviseleti szervét is.