A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 8,4 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Lombard Lízing Zrt.-t, mert a pénzügyi vállalkozás késedelmesen szüntette meg a forint alapú casco díjak devizában történő felszámításának jogsértő gyakorlatát, illetve több ügyfélnek a jogtalanul felszámított árfolyam-különbözetet is határidőn túl fizette vissza – közölte a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi utóvizsgálatot folytatott a Lombard Lízing Zrt.-nél, és ellenőrizte, hogy a pénzügyi vállalkozás miként tett eleget a casco díjak devizában történő, jogsértő felszámítása miatti korábbi felügyeleti kötelezésnek.
    

Tájékoztatásában a jegybank felidézte: a pénzügyi felügyelet 2013. júniusi határozatában megállapította, hogy a Lombard Lízing csaknem 14 ezer casco biztosítással egybekötött devizaalapú gépjárműhitel esetében a szerződések ügyleti kamatába építette be a forint alapú casco díját. Emiatt az érintett fogyasztóknak a devizában felszámított casco díjaknál is viselniük kellett az árfolyamváltozásból eredő tehernövekedést, miközben a Lombard Lízing a biztosítási díjat forintban fizette meg a biztosítónak.
    

A felügyelet emiatt korábbi határozatában kötelezte a Lombard Lízinget, hogy jogsértő gyakorlatát azonnal szüntesse meg, és a devizában felszámított casco díjra eső árfolyam-különbözetet térítse vissza a fogyasztóknak.
   

A döntéssel szemben a Lombard Lízing pert indított és egyben kérte a felügyeleti határozat végrehajtásának felfüggesztését is. A bíróság ugyanakkor csak részlegesen, az árfolyam-különbözet visszatérítése tekintetében függesztette fel a határozatban foglaltak végrehajtását, így a jogsértő magatartás folytatásával a Lombard Lízingnek már 2013 szeptemberében fel kellett volna hagynia – hangsúlyozta az MNB.
    

A Fővárosi Törvényszék tavaly februárban jogerősen megállapította az MNB pernyertességét, így a pénzügyi vállalkozásnak a korábban felfüggesztett határozati kötelezést az írásbeli ítélet kézhezvételét követő 60 napon belül végre kellett hajtania, vagyis a jogtalanul beszedett árfolyam-különbözetet az érintett fogyasztóknak vissza kellett fizetnie.
    

Az MNB utóvizsgálata megállapította, hogy a Lombard Lízing a casco díjakat a határozatban foglaltak ellenére egészen 2015. április 30-ig devizában számította fel.
    

A jegybank a jogsértés miatt sújtotta 8,4 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal a Lombard Lízinget, továbbá felhívta a jövőbeli felügyeleti kötelezések mindenkori maradéktalan teljesítésére.
    

Az MNB különös súllyal vette figyelembe, hogy a pénzügyi vállalkozás a jogsértő gyakorlatot megtiltó kötelezésnek bő másfél év késéssel tett eleget.
    

Az utóvizsgálat további megállapítása szerint a Lombard Lízing az integrált casco biztosítás díjának devizában történő felszámításából eredő árfolyam-különbözet visszatérítését egyes fogyasztóknak nem a határozatban foglaltak szerint teljesítette, ezzel összefüggésben az MNB szintén a felügyeleti határozatokban foglaltaknak való jövőbeni megfelelésre hívta fel az intézményt.
    

A jegybank felidézte, az elmúlt évek során minden olyan pénzügyi intézménynél vizsgálatot indítottak, ahol hasonló konstrukcióban kötöttek szerződést a fogyasztókkal. Az ellenőrzések során a Lombard Lízinggel együtt nyolc autófinanszírozási társaságnál állapítottak meg jogszabálysértést. Ezeket a társaságokat a fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett minden esetben kötelezték a jogsértően felszámított árfolyam-különbözet visszatérítésére – hangsúlyozta közleményében az MNB.